24.6 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Muszaka: az étel, amiért te is odáig leszel! Laktató, gyors, finom és könnyű elkészíteni!

Dátum:

Megosztás:

A muszaka leginkább a görög, török, és a balkáni népek konyhájára jellemző, zöldséges rakott tál. Van ahol a zöldségeket darált hússal is rétegezik. Tagyon finom, és sokféle változatban elkészíthető. Ehetjük ebédre, reggelire, de még vacsorára is megengedhetjük magunknak ezt a kis bűnözést.

Hozzávalók:

  • 1,5 kg burgonya
  • 1 kg padlizsán
  • 2-3 cukkini
  • 2 vöröshagyma
  • 3 evőkanál olaj
  • 3-4 paradicsom
  • 200 ml paradicsomlé
  • oregánó
  • kakukkfű
  • bors
  • paprika

Elkészítés:

1.Főzzük meg a burgonyát a héjában, majd várjuk meg míg kihűl, és hámozzuk meg.

2.Vágjuk karikákra. Ezután mossuk meg, és vágjuk kockára a cukkiniket, és padlizsánt. Egy serpenyőbe öntsünk egy kevés olajat, tegyük bele az apróra vágott hagymát, és a paradicsomot, majd a cukkinit, és a padlizsánt. Süssük elő őket 2-3 percig, míg levet engednek, majd el is párolog róluk a víz.

3. Adjuk hozzá a fűszereket, és a sót.

4.Vegyük le a tűzről, majd várjunk míg kihűl a keverék.

5. Olajozzunk ki egy tepsit, vagy egy kerámia sütőedényt, majd rétegenként tegyük bele a krumplit, és a zöldséges keveréket. A legfelső réteg a burgonya legyen. Öntsünk rá kb. 300 ml vizet, majd tegyük a sütőbe 25 percre.

6.Ha azt szeretnénk, hogy a burgonya szép pirosra süljön, akkor keverjünk el egy teáskanál pirospaprikát, két evőkanál olajjal, és ezzel kenegessük be a felső réteget mielőtt a sütőbe tennénk.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...