Home Főhírek Külföld Multimilliomos volt a vegasi merénylő – De akkor miért tette?

Multimilliomos volt a vegasi merénylő – De akkor miért tette?

Minél több dolog derül ki a Las Vegas-i merénylőről, annál nehezebb megérteni a motivációját. Stephen Paddock egy könyvelőből lett multimilliomos ingatlanbefektető volt, aki testvére szerint nem volt fegyvermániás. Apja viszont bankrabló volt, a börtönből is megszökött, az FBI pedig körözésében pszichopataként jellemezte. Közben az Iszlám Állam sietett magára vállalni a támadás elkövetését. Kérdés persze, hogy mennyire hihetünk nekik.

Öccse azt mondta a Daily Mailnek, hogy sem vallási, sem politikai elkötelezettsége nem volt Paddocknak, és egyelőre a nyomozók sem találtak ennek ellenkezőjét igazoló körülményt. Bár – ahogy fogalmaztak – a hitrendszere még nincs feltérképezve.

Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa az M1 Szemtől szemben című műsorában azt mondta: az eddigi információk alapján inkább valószínű, hogy pszichotikus okai vannak a merényletnek, és nem radikalizálódásról van szó.

Mindent elvállal az IÁ

Horváth József biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor nem zárná ki teljesen a radikalizálódás lehetőségét, mert mint mondta, néhány hónapja a Fülöp-szigetek irányába több tízezer dollárt utalt el, vagyis az akcióra felkészült. A Fülöp-szigetek és az Iszlám Állam között ugyanis van kapcsolat – tette hozzá.

Póczik Szilveszter hozzátette: igaz, hogy vizsgálat alá vették az elkövető házát, ahol szintén fegyvereket és robbanóanyagokat találtak, ám az Iszlám Állam felszámolása a küszöbön áll, ezért mindent elkövetnek, hogy felbujtóként léphessenek fel és magukra vállalnak bármit, ami merénylet – magyarázta.

Nagy a nyomás a szakértőkön 

Póczik Szilveszter aláhúzta, hogy az utódgeneráció viselkedése alapvetően nem eredeztethető a szülőkre, és bár van néhány információ már a férfi családjáról, ám még korainak gondolja bármilyen profil megrajzolását.

Horváth József egyetértett a szakértővel abban, hogy nagy a nyomás a hatóságokon, éppen ezért a médiában megjelent híreket elsődleges információként kell kezelni, amelyek elemzése a következő hetek feladata lesz.

Ami már biztos, hogy jómódban élő, meggazdagodott emberről van szó, akinek élete utolsó harmadában minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy kényelmes, békés, jó életet folytathasson – fogalmazott Póczik Szilveszter.

Horváth József az elhangzottakhoz hozzátette: a férfi magánélete ugyanakkor kudarc volt, kétszer vált el, nem született gyermeke, vagyis labilis, könnyen támadható személyiség lehetett.

Nem lehetett könnyű gyerekkora

Makai Gábor klinikai szakpszichológus az M1 Ma este című műsorában arról beszélt, hogy nem egyik napról a másikra válik valaki gyilkossá. A tömeggyilkosok az esetek többségében barátságos, segítőkész emberek, sokszor humorosak és a jófiú látszatát keltik. Ám a látszat csal.

Hozzátette: a kegyetlenség és az agresszió minden emberben megtalálható, de az ép, egészséges személyiségben megjelenik a kontroll és a fékrendszer, a gát. Nem veleszületetten lesz valaki tömeggyilkos, nincs egyértelműen genetikai háttere, de abban nagy szerepe van a pszichoszociális tényezőnek, hogy ki válik azzá, ahogyan az is lényeges, hogy hol nőtt fel, érte-e őt trauma vagy abúzus.

A másik fontos tünet a szenvedélybetegség, a szerencsejáték-függőség – ez utóbbi már tudható a Las Vegas-i merénylőről. Ingerkereső és ingerhalmozó magatartás jellemző az ilyen személyiségekre, mely során kockázatokat vállalnak, de nem képesek kontrollálni az impulzusaikat – magyarázta Makai Gábor, hozzátéve, hogy emellett a merénylőnek terhelt gyermekkora is volt.

Ezek az emberek hidegek, számítóak, akik nem tudnak kötődni és érzelmeket megmutatni – még egy pszichológust is képesek megtéveszteni, ám diagnosztikai eszközökkel tetten érhető lenne a patológiás személyiség. Sok mentális betegség képes elmosni az előbb említett fékrendszert – fűzte hozzá Makai Gábor.

Forrás: hirado.hu

Előző„Új falak emelkednek Németországban”
KövetkezőMost jelentették be: letartóztatták a magyar műsorvezetőt
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás