hirmagazin 2015 05 27 065621
2015. 05. 27. – 01:11
forrás: Megadja Gábor eszmetörténész/mozgasterblog.hu – Lánczi Tamás blogja

A multikulturalizmus nem soknemzetiségű, soknyelvű, sokvallású államot jelent – ez utóbbit épp a modernek igyekeztek elpusztítani, lásd a dicsőséges francia forradalmárok tevékenykedését a Vendée-ban és másutt. A multikulturalizmus egy néhány évtizede létező liberális ideológia, amely a maga hittételei alapján nagyon is homogenizálni akar.

Egészen messzire mentek a multikulturalizmus hívei, és észre sem vették. A kormányfő múltkori kijelentése nyomán afféle multikulti-cukiság kampány indult.
A kampány arról szól, mennyire multikulti is volt a hajdani Magyar Királyság, kinek hogy néz ki a családfája, hány szerb, örmény, sváb, zsidó, cigány, tót, rutén, szuahéli, pápua-új guineai őse volt. Épp csak a nürnbergi törvényeket nem vették elő újra. A maradék megmondó kiegészítette mindezt a hamisítatlan hungarofóbia magyarázatával az elnyomó magyarokról, az utódállami nackó/kádárista történetírás legjobb hagyományai alapján.

Itt most nem csak arról van szó, hogy a magukat hirtelen történésznek (is) képzelő skriblerek hogyan vetítenek vissza egy modern fogalmat évszázadokkal ezelőttre – ez a nagyobb koponyákkal is megesik néha, hiszen antik filozófusok mellé is fölvezették már a „totalitárius” jelzőt; a mostani még nem az anakronizmusok csúcsa. Mindenesetre a „multikulti Magyar Királyság” témája mellé a következőket is javasoljuk fölvezetni: üvegplafon a Szent Római Birodalomban; nők helyzete a johannita lovagrendben; és: vállalkozás szabadsága a 16. században: nyithatok-e kebabost Bécsben?

A helyzet azonban az, hogy a fenti etnikai gyökerek felsorolása semmit nem mond a multikulturalizmus kérdéséről. A kormányfő nem multietnikus ország létéről vagy nem létéről beszélt, hanem multikulturálisról. Így viszont legalább látszik, kinek is fontos az etnikum kérdése. De még ha a fogalmi pedantériába nem is megyünk bele, a skriblerek is tudhatnák hétköznapi tapasztalataikból, mennyi különbség van praktikusan egy sváb és egy tót gyökerű magyar között, amikor leülnek sörözni: semennyi. A kultúrájuk azonos, viselkedési kódjaik azonosak, és még ha van is ilyen identitásuk, maximum a népszámlálás idején ikszelik be az adott etnikumot.

Való igaz, a Magyar Királyság etnikailag és nyelvileg meglehetősen plurális volt, hiszen ezek nem számítottak választóvonalnak. Más választóvonalak azonban voltak. Kíváncsi volnék, mit szólnának a régi magyar állam multikulti mivoltát igazolók az akkori vallási törvényekhez például. Vagy mit szólnának ahhoz, hogy akkor a kulturális, nyelvi, vagy bármilyen más autonómia milyen feltételekkel járt. Szó sem volt egyenlő jogokról. És bizony, kulturálisan is volt határa annak, kivel lehet együtt élni. Amikor a török vállalkozók kívántak maguknak egy szeletet a multikultiból, az ország három részre szakadt, a házibuli százötven évig tartott. Az Intelmek vonatkozó, agyonidézett passzusához pedig javasoljuk a többi rész hozzáolvasását is. Fincsi?

A multikulturalizmus nem soknemzetiségű, soknyelvű, sokvallású államot jelent – ez utóbbit épp a modernek igyekeztek elpusztítani, lásd a dicsőséges francia forradalmárok tevékenykedését a Vendée-ban és másutt. A multikulturalizmus egy néhány évtizede létező liberális ideológia, amely a maga hittételei alapján nagyon is homogenizálni akar. A fő előfeltevése az, hogy a vallásos öregember, a szekuláris-liberális egyetemi hallgató, a radikális imámot áhítattal hallgató, néha becsületgyilkosságot és egyéb gyilkosságokat elkövető muszlim és a vörös forradalmár békében tudnak egymás mellett éldegélni. Minden kultúra egyenlő, függetlenül annak tartalmától. Ezt a gondolatot nem, hogy nem vallhatták a hajdani államok vezetői, de nem is ismerhették. És ha csíráit ismerték is, abszurdnak tartották.

Persze volt egy kis szamárvezető ahhoz, mit is értett a miniszterelnök multikulturalizmus alatt, hiszen említette a gyarmatokat (találós kérdés: hol vannak a Magyar Királyság volt gyarmatai?). A skriblerek erre azzal válaszoltak, hogy hej, mikor volt az már. Csak egy példa: Algéria ügyét mikor rendezték? Mi számít „régmúltnak”?

Inkább a meglévő tapasztalatokra volna érdemes figyelni. Mi történt azokban az országokban, ahol megpróbálkoztak a multikulturalizmus megvalósításával? Mit mondanak ezen országok vezetői? Ha a magyar miniszterelnök „náci”, akkor Angela Merkel és David Cameron micsoda? Vajon ki nem tart lépést a világgal, az említett vezetők, vagy a liberális médiamunkások?