2.1 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Müller Cecília: indul a regisztráció lekérdezésére szolgáló lehetőség

Dátum:

Megosztás:

Aki regisztrált, pár napon belül megjelenik a rendszerben a jelentkezése, aki viszont nem találja magát egy-két hét után sem, az a tisztifőorvos szerint rosszul vitte be adatait.

A csütörtöki Kormányinfón bejelentették az április derekán esedékes iskolanyitást, ám addig még el kell érni a 2,5 millió beoltott embert, ráadásul még a harmadik járványcsúcson sem vagyunk túl, rekordot döntött az egy nap alatti koronavírusos elhalálozások száma, és csúcsához közelít az aktív fertőzöttek száma is – napi járványadatok itt.

A délelőtti közléseket követően tehát az operatív törzsnek is volt miről beszélnie.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettes elmondta:

  • 632 maszktalan emberrel találkoztak a rendőrök szerdán
  • vendéglátóhelyeken nem kellett intézkedni, ideiglenes bezárásra nem került sor, de mást bolttípus esetében sem
  • több mint 300 embert nem érdekelt a kijárási korlátozás
  • 8378 hatósági házi karantént rendeltek el, mobilon 4800 ember ellenőrizhető.

Müller Cecília szerint „heroikus küzdelem” zajlik a járvány hulláma ellen, amely intenzív felszálló ágban van még mindig.

Az aggasztó számokért a brit mutánst tette felelőssé, szinte 100 százalékban ez fertőzi meg az embereket.

Kijelentette, sokszor következik be apró módosulás a brit variánsban, de a klinikai megjelenésében ez már nem okoz különösebb gondot, mint ahogy az afrikai és a brazil mutáns igen.

„Egy légtérben 15 percen túl 1 ember 4 másikat fertőz meg a brit mutáns jelenlétében, maszk nélkül” – nyomatékosította Müller Cecília.

Továbbra is kéri, hogy „ne adjuk tovább a vírust családtagjainknak, közösségeinknek”, mert sokan kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre.

Jelezte, az egészségügyi dolgozók szinte mindegyike be van már oltva,  de most rendkívül nagy teher hárul rájuk, őket segíti, ha mások nem fertőződnek meg.

„A fegyelmezettségünk legalább olyan fontos, mint korábban, ha nem fontosabb” – mondta még.

Mint az a Kormányinfón is elhangzott, Müller Cecília levelet írt az időseknek, hogy ne maradjanak le az oltásról, közülük még sok százezren nem regisztráltak. Ugyanezt kérte most a pedagógusoktól is. (A 65 éven felülieknek egyébként a 69 százaléka van beoltva.)

Elmondta azt is, hogy a brazil mutánst továbbra sem mutatták ki Magyarországon, de

hét laboratóriumot kijelöltek arra, hogy mutánsokat keressenek.

A laboratóriumok felkészülése folyamatban van.

Bejelentést tett arról is, hogy

internetes felület indul arra, hogy a még nem oltott regisztráltak tudakolhassák regisztrációs állapotukat.

Aki csak pár napja regisztrált, de még nincs a rendszerben, nem kell aggódnia, aki viszont több hete nincs benne, az az [email protected] címre írhat, valószínűleg rosszul adta meg adatait – jegyezte meg Müller Cecília.

Az elérhetőség a koronavírus-tájékoztató portálon lesz látható.

Azt is kérte, a gyerekeknek minél több szabad téri programokat szervezzenek.

Kérdésekre és azok megválaszolására ezúttal nem került sor.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...