15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMSZP-s politikusokkal találkozott Timmermans

MSZP-s politikusokkal találkozott Timmermans

Hat hónap múlva minden európai uniós polgár arról fog dönteni, hogy értékközösségé válik-e, megosztják e sorsukat egymással, együtt dolgoznak-e, vagy folytatják nacionalista gyökerű harcukat egymás ellen, azt hangoztatva, hogy a határok túloldalán élőkben nem szabad megbízni – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke Brüsszelben magyar újságíróknak kedden.

Timmermans az MSZP politikusaival folytatott megbeszélését követően, az európai parlamenti választásokra utalva kijelentette: „arra szólítok fel minden magyart, hogy válassza az első megoldást. Dolgozzon velünk azon, hogy Európa jobb, tisztességesebb hellyé váljon. Olyan hellyé, ahol mindenkinek tisztességes fizetéssel járó munkája legyen, ahol az emberek együtt dolgoznak egy Európán, amely kész szembenézni a kihívásokkal” – fogalmazott. Kijelentette, biztos abban, hogy együtt olyan Európát sikerül alkotni, amely bízik önmagában, nyitott és minden egyes európairól gondoskodik.

A bizottság alelnöke a jogállamiság témakörében Magyarország ellen indított eljárásra utalva hangsúlyozta, nem tudja elképzelni az EU-t Magyarország nélkül, sem pedig Magyarországot az unió nélkül. Kijelentette, amennyiben a jelenlegi politika folytatódik Magyarországon, az ország elszigetelődik a közösségen belül. Nincs demokrácia szabad sajtó, szabadon működő civil szervezetek nélkül – tette hozzá Timmermans.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke elmondta, mivel pártja mélyen elkötelezett az EU- és a NATO-tagság iránt, széles körű „Európa-párti szövetség” létrehozását kezdeményezték, amely azért küzd majd, hogy minél több Európa-párti képviselő ülhessen az Európai Parlamentben.

„Küzdeni és harcolni fogunk minden szélsőséges nézettel szemben, hiszen látjuk, hogy ma Európában olyan szövetség alakul, amely az Európai Unió együttműködésével szemben jön létre, amelynek oszlopos tagja Orbán Viktor is” – fogalmazott.

Tóth Bertalan kijelentette, a magyar miniszterelnök olyan szélsőjobboldali pártokkal szövetkezik, amelyek az unióval szemben fogalmazzák meg politikájukat, saját hatalmuk biztosítása érdekében.

A politikus kiemelte, „rabszolgatörvénynek” nevezett szabályozást kíván elfogadni Magyarország, amely szerint a magyar munkavállalók a nyugati tőke érdekében (évi) 400 órát túlóráznának úgy, hogy annak kifizetésére akár fél évet is várniuk kellene.

„Ezt a rabszolgatörvényt nem szabad elfogadni!” – hangsúlyozta.

A magyar parlament arról dönt, hogy a magyar dolgozók mellett, vagy a nyugati tőke mellett áll-e. A Fidesz a „multikat támogatja” ebben a kérdésben – mondta. Tóth Bertalan kijelentette, pártja azért fog küzdeni, hogy olyan képviselők kerüljenek az Európai Parlamentbe, akik a munkavállalói jogok védelmét tűzik zászlójukra.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kiemelte, az MSZP volt az első, amely megkezdte az európai parlamenti kampányát és azóta is szélesíti az Európa-párti szövetséget.

„A haza nem lehet Európa ellenzékében” – mondta a képviselő.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem