1.7 C
Budapest
2023. január. 30. hétfő

Mostantól minden kicsit más lesz a Postán

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre szeptemberben a teljes postai hálózat.

A fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek nyomon követhetik a könyvelt levelek útját. A kézbesítők digitális eszközön adják át a térítvényes és ajánlott leveleket.

A nagyobb települések kézbesítői az értesítőket ki is tudják nyomtatni és jövőre jelentősen csökken a hivatalos iratok ügyintézési ideje.

A Magyar Posta a november 30-án záruló projektre 2,378 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelyet 1,821 milliárd forint saját forrással egészítettek ki.

2020-tól jelentősen gyorsítja a hivatalos iratok ügyintézését. A tértivevényes leveleket, hivatalos iratokat feladó közigazgatási szerv, például a bíróság elektronikusan kapja meg a kézbesítési információkat

– derül ki a közleményből.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Idősotthonra csaptak le a rendőrök Kecskeméten

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) - írja az infostart.hu A szervezet honlapján vasárnap közzétett közlemény...

Halálos baleset a fővárosban, vasárnap késő este..

Gyalogost gázolt halálra egy gépkocsi Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap...

Ezt mondta Erdogan Putyinról

Recep Tayyip Erdogan török elnök őszintének és tiszteletteljesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz vezetővel való kapcsolatát - írja a lenta.ru. "Az...

Halálos gázolás történt az M3-as autópályán tegnap, késő este..

Egyelőre nem tudják, mit keresett a sztrádán a 29 éves gyalogos férfi, akit egy személyautó ütött el. A...