A következő éjszakák során már enged a fagy a szorításából. Benedek valóban hoz egy kis enyhülést a zsákjában.

Csütörtökön fátyolfelhős idő várható általában több órás szűrt napsütéssel. Az északnyugati tájak kivételével napközben átmenetileg elvékonyodhat, csökkenhet a fátyolfelhőzet, de a déli óráktól nyugat felől ismét növekszik, vastagszik a felhőtakaró. Délutánig csapadék nem várható, utána viszont a Dunántúlon már helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. A változó irányú szél este az északnyugati területeken északnyugatira fordul és megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul – derül ki a HungaroMet országos előrejelzéséből.

A péntekre forduló éjjel általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggelig nagyjából a Tisza vonaláig várható több helyen eső, zápor. Napközben északnyugat felől szakadozik, vékonyodik, csökken a felhőzet, és már csak futó záporok lehetnek. A keleti, északkeleti tájakon maradhat erősen felhős az ég. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban 4, 10 fok közé hűl le a levegő, míg délután általában 14, 19 fok valószínű, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lesz.

Szombaton több helyen szűnik az eső, ám vasárnapra a jelenlegi előrejelzések szerint visszatér.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKulcskérdésekről kell dönteni az EU-Ukrajna Társulási Tanács első ülése után
KövetkezőKezdődik az Európa-bajnokság – képek
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza