13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekMost jelentette be: Kiszáll a Forma 1-ből az egyik legjobb pilóta

Most jelentette be: Kiszáll a Forma 1-ből az egyik legjobb pilóta

„Eljött az idő, hogy váltsak és továbblépjek.” Most már biztos, hogy nem folytatja tovább.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso múlt szombaton nagy bejelentést ígért keddre, ami most meg is érkezett: csapata, a McLaren közölte, hogy a kétszeres világbajnok 17 év után elhagyja a Forma-1-et, és 2019-ben már nem száll versenybe.

„A sportágban eltöltött 17 csodálatos év után eljött az idő, hogy váltsak és továbblépjek. A szezonok minden egyes percét élveztem, és nem tudok eléggé köszönetet mondani azoknak, akik különlegessé tették ezeket az éveket! Még maradt jó néhány verseny ebből az idényből, az eddigieknél is nagyobb elszántsággal és szenvedéllyel veszek majd részt rajtuk” – mondta a 37 éves spanyol, hozzátéve, hogy még nem tudja, mibe fog a jövőben.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem