forrás: MTI
A miniszterelnök tavalyi tusnádfürdői „illiberális” beszéde által keltett érdeklődés óriási lehetőség arra, hogy fontos dolgokat mondjunk el a nagyvilágnak, félreérthetetlenül – írja blogjában Prőhle Gergely, az Emmi helyettes államtitkára.
Szenátusi meghallgatásán Tom Malinowski, a State Departement új, demokráciáért és emberi jogokért felelős helyettes államtitkára említést tett Orbán Viktor 1 évvel ezelőtt, a tusnádfürdői szabadegyetemen elhangzott beszédéről. Mondanunk sem kell, hogy nem a dicséret hangján szólt, hanem – amint ezt már más nyugat-európai és tengerentúli kommentárokban is olvashattuk – a demokrácia egyetemes ügyére leselkedő veszélyek között említette az illiberális demokráciáról (is) szóló eszmefuttatást.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. MTI-fotó: Kovács Attila
Az a tény, hogy közel egy évvel a beszéd elhangzása után, s alig pár nappal a miniszterelnök következő tusnádfürdői beszédének elhangzása előtt a nemzetközi politika ilyen olimposzi magaslataiban is foglalkoznak velünk, jelzi azt a feltételezést és várakozást, hogy Orbán Viktor idén sem csupán az erdélyi táj szépségét fogja méltatni szombat délelőtti szónoklatában.
A hírekből tudhatjuk – hisz a magyar sajtó is izgatottan várja a hétvégi megszólalást – hogy ezúttal az európai civilizáció jövőjéről lesz szó, tehát megint csak egy olyan témáról, amely iránt a nemzetközi érdeklődés, még akár az amerikai helyettes államtitkár beharangozó/figyelmeztető nyilatkozata nélkül is borítékolható.
A retorika hol segíti, hol nem a politikai valódi tartalmak közvetítését. Egy év távlatából sem kétséges, hogy az illiberális jelző használata az angolszász nyelvi közegben legalábbis félreérthető, és egész biztosan nem azt a tartalmat jelenítette meg, amiről a beszéd valójában szólt. Hogy miről szólt, elmondtuk százszor. Éppen ezért kár is erre több szót vesztegetni, hiszen a nemzetközi felháborodást a magyarázataink nemigen mérsékelték, még ha esetleg néhány józanul gondolkodó elemző el is fogadta, hogy az érvelés nem pusztán a fizetett Orbán-apologéták brosúraszövege.
A felháborodás okozta fokozott figyelem egy év elteltével azonban pozitív eredménnyel is járhat. Nem először történne meg, hogy egy kormánydöntés, ami az adott pillanatban kegyetlen botrányt von maga után, néhány hónap múlva többé-kevésbé belesimul a nemzetközi gyakorlatba, s a politikai megoldások nemzetközi példatárában – különösen akkor, ha nem jár együtt fölösleges retorikai sallangokkal – az általánosan elfogadott innovatív módszerek kategóriájába kerül. A menekültügy, bevándorlás, társadalmi integráció ügye is néhány hónap alatt Európa fő témájává vált, ami azokat lepte meg a leginkább, akik a néhány héttel korábbi hazai kormányzati tematizálás idején még – nyilván politikai megfontolások alapján – álproblémáról beszéltek. Ha a miniszterelnök az európai civilizáció jövőjéről beszél majd Tusnádon, akkor nyilván az elmúlt hónapok tanulságaiból fog kiindulni.
A tanulságok pedig számosak. Kár lenne bármiféle politikai lojalitás, vagy a manapság sokat emlegetett bajtársiasság jegyében is azt állítani, hogy a migránsokkal kapcsolatos kormányzati propaganda és a kerítésépítés ténye ne hozta volna zavarba a keresztény-konzervatív tábor mégoly Orbán-hű részét is. Nem kétséges, hogy maguk az egyházak is egy pillanatra tanácstalanná váltak, hiszen a keresztény tanítás alapján nem kétséges a befogadás morálisan kötelező volta. Ugyanakkor azt is érzi minden felelősen gondolkodó ember, hogy a közösség védelmének kötelezettsége nem teszi lehetővé a többségében muzulmán migránsok korlátok nélküli befogadását. A széles körű tájékozódásban ezúttal a miniszterelnök feleségének, Lévai Anikónak, Gáncs Péter evangélikus püspökkel együtt egy menekülttáborban tett látogatása után tett nyilatkozata segített. Ennek lényege: az állam feladata, hogy megvédje azt a közösséget, aminek állapotáért felel, az egyes embernek pedig az a feladata, hogy a kialakult helyzetben ereje szerint segítsen a rászorultakon. Mi ebből a tanulság? Talán az, hogy az ilyen nagy horderejű ügyekben kell egy kis idő a megfelelő válaszok megtalálásához. És persze az is, hogy a migránsok érdekében megmozduló önkéntesek minden tiszteletet és állami támogatást is megérdemelnek.
A másik tanulság meg az, amiről épp a Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki száma is ír: ahhoz, hogy egy viszonylag kis uniós tagállam is hallatni tudja a hangját, ahhoz olyan eszköz kell, mint a kerítés, ami egyfajta „segélykiáltás” az európai hangzavarban.
Tekintettel a felfokozott nemzetközi érdeklődésre, a szombati miniszterelnöki megszólalás egy óriási lehetőség. A tavalyi beszéd után, melynek végkicsengése az volt, hogy bármi megtörténhet; az elmúlt év eseményei láttán nem nehéz megállapítani: váratlan események sokasága írta át a politikai ágendát. Az általános bizonytalanságban kiszámíthatóságot, felelősséget politikai stabilitást ígérni nyilvánvalóan nem könnyű, de a hazai politikai erőviszonyok között nagyon is lehetséges. Mint ahogy lehetséges ezt európai összefüggésben is megtenni, sőt úgy, hogy Washingtonban is meghallják.
Nem a keresztény Európát a török hadakkal szemben megvédő Hunyadi János heroizmusáról van itt szó, hanem annak a józan, de határozott, mindenki számára érthető megfogalmazásáról, hogy az európai értékrend csakis a zsidó-keresztény hagyomány és a felvilágosodás értékeinek nagyon érzékeny egyensúlyára támaszkodhat, amit minden eszközzel meg kell próbálni megvédeni. S ami a székelyföldi környezetben különösen fontos: ennek az értékrendnek része a nemzeti közösség, a kisebbségi jogok védelme is.
S ha nem a félreérthető kifejezéseket kell majd magyarázni, vagy a politikai előítéletesség démonaival küszködni, akkor nagyon tanulságos lenne érdemben beszélgetni minderről – akár Tom Malinowskival, az új amerikai emberjogi helyettes államtitkárral is.
