Marékszámra kapkodjuk a gyógyszereket, és képesek vagyunk naphosszat sorban állni a rendelőkben azonnali javulást remélve. Ám a tüneti kezelés csak ideig-óráig hatásos.
Sokan, akik hozzám jönnek gyógyulásért, szenvednek a testüktől. Pontosabban: attól a viszonytól, amely a testükhöz fűzi őket. Egyszer azt mondta nekem valaki: a szeme, a lába, a keze (a körmök kivételével) és talán időnként a bőre – ezek az ő szövetségesei. Minden egyéb rész kitagadott családtag, hidegen elutasított alkatrész, esetleg forrón gyűlölt ellenség. A testtől való elidegenedés azonban nem csak a látható, önmagát megmutató felszínre érvényes.
A tudomány korlátai
Évezredek óta tart a lázas érdeklődés, a szenvedélyes kutatás: mi van a bőrünk által határolt belső térben? Számtalan megkínzott, feldarabolt állat és felboncolt ember teteméből igyekeztünk kinyerni a titkot, és a tudomány minden létező eszközével folyamatosan pontosítjuk elképzeléseinket a rejtőzködő testről.
A mai nyugati ember gondolkodására, hiedelemrendszerére talán a természettudományos paradigma gyakorolja a legnagyobb befolyást. Bár már Sartre felhívta a figyelmet arra, hogy a holttest tanulmányozása aligha adja kezünkbe az élő test titkának kulcsát, a nyugati medicina anatómiai tudásbázisa a boncasztalokról került a tankönyvekbe. Napjainkban orvosok és egészségügyi dolgozók milliói gondolnak az emberi testre bonyolult biomechanikai gépezetként, melynek betegségei alapvetően biológiai jellegű folyamatok. E koncepció szerint ezeket genetikai adottságok, mikrobák, környezeti ártalmak és életmódbeli sajátosságok „okozzák”, illetve időnként a szervek működése egyszerűen csak megváltozik, „elromlik”. A kezelés vagy kimondottan a tünetek enyhítésére irányul, vagy olyan testi folyamatok befolyásolására, melyeknek valami miatt oki szerepet tulajdonítanak. A módszerek dominánsan kémiai vagy sebészeti jellegűek. Az egészségügyi intézmények személytelen és gyakran félelmetes „kór-házak”, ahol a betegek kiszolgáltatottan, kontrollvesztetten, de legalább a felelősség súlya alól felmentve várják sorsuk jobbra fordulását.
Ha ebben a paradigmában gondolkodsz, tested lényegében elvész számodra, és csak problémák, panaszok esetén kerül elő a „semmiből” – olyankor azonban már nehéz jó kapcsolatot kialakítani vele. A legtöbben a testükre mint „dologra” gondolnak, amelyet „karban kell tartani”, adottságait pedig a mindenkori divatnak megfelelően előnyös színben feltüntetni. Sokan keményen dolgoznak azért, hogy testük bizonyos szempontból „szép” maradjon. Élvezik az örömöket, amelyeket általa átélnek, mégis, összességében hűvös, sokszor ellenséges a viszonyuk vele. Amikor elromlik, ijedelemmel vagy haraggal reagálnak, és – ha nem múlik magától – segítséget kérnek egy kémiai vegyülettől vagy szakembertől.
„A tünetek üzenetek, tükrözik tudattalan, szőnyeg alá söpört, esetleg generációkon át hurcolt témáinkat.”
Az elutasított test
Viszonylag ritka jelenség, hogy valaki a szenvedély, hála, szeretet, jóindulat, gyengédség, elfogadás, tisztelet, csodálat érzéseit a saját testével kapcsolatban rendszeresen megélje. Emiatt az emberi testek világszerte súlyos érzelmi elhanyagolástól szenvednek, s ennek jeleit egyértelműen (mégis gyakran fel nem ismerten) közlik tulajdonosukkal kimerültség, testsúlyproblémák, apróbb kellemetlenségek vagy súlyosabb betegségek formájában. Napjainkban a téma sok szakértője egyetért azzal, hogy az egészség természetes hozzátartozója lehetne életünknek. Ám a felcseperedés során számtalan negatív visszajelzés és másoktól átvett téves hiedelem torzítja testünkhöz való viszonyunkat, egészséges önbecsülésünket és általános életszeretetünket. Így felnőttkorunkra elfojtott érzelmek, elkeserítő gondolatok, ijesztő képek tömegei raktározódhatnak el bennünk testszerte. Ahhoz, hogy mindettől megtisztuljunk, nagy segítség, ha tudatára ébredünk elképesztő lehetőségeinknek! A gyógyulás önmagunk elfogadásával és szeretetével kezdődik.
Légy a saját testőröd!
Ha felidézel egy emléket, gondolsz valakire, vagy csak próbálod összeszedni, mit kell vásárolnod hazafelé, a másodperc törtrésze alatt biokémiai folyamatok szédületesen összetett hullámzása vonul végig a szervezeteden. Ennek köszönhető, hogy az egész tested érez, gondolkodik, emlékezik. Ha izgulsz valami miatt, az arcod elpirul, de ha nagyon izgulsz, a beleid is furán kezdenek viselkedni. Ahhoz képest, hogy ez milyen hétköznapi tapasztalat, viszonylag kevesen fontolják meg, hogy az elhúzódó izgalmak, mint az aggódás, az egzisztenciális félelmek, a veszteségekkel kapcsolatos bánat és gyász, a ki nem mondott, ősrégi neheztelések mit művelhetnek az arccal vagy épp a belekkel…
Érzelmeink és gondolataink, félelmeink és vágyaink tehát kivetülnek a háromdimenziós térbe, és biológiai folyamatokként nyilvánulnak meg. Sejtjeink pontosan érzékelik lelkivilágunkat, és azt mintegy leképezve, ahhoz igazodva, folytonos kommunikációban, együttműködésben vibrálnak. Ebben az összehangolt, jól szervezett „társadalomban” körkörös és nem csupán fentről lefelé történő irányítás zajlik, így a szervezet minden sejtje „tud” az összes többiről, és képes befolyást gyakorolni a nagy egészre!
Ha így szemléljük testünket, egész más viszonyulást alakíthatunk ki hozzá! Ráébredünk, milyen csodálatos, komplex rendszer teszi lehetővé azt, hogy tudatunkkal, szellemi lényünkkel otthonra leljünk benne. Minden, ami a testünkben zajlik, egyéni tudatosodási folyamatunkat támogatja. A tünetek, panaszok üzenetekké válnak, a betegségek könnyebb-nehezebb leckékké – mind-mind tükrözve tudattalan, szőnyeg alá söpört, esetleg generációkon át hurcolt témáinkat. Ez a test kivívja tiszteletünket és csodálatunkat, megérdemli hálánkat és szeretetteli figyelmünket. Így talán már nem hangzik furcsán, ha azt mondom: lelkesedem a testemért! És ha rálépsz erre az útra, te is megtanulsz lelkesedni a sajátodért.
Dr. Buda László orvos-pszichoterapeuta
Forrás: tudnodkell; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
