forrás: Győri Enikő/messzelatoblog.hu
Az Uniónak nagynak kell lennie a nagy ügyekben és kicsinek a kicsikben
Egy évvel ezelőtt lépett hivatalba a Juncker-bizottság, ami mérlegkészítésre késztet. Szűzbeszédében az új elnök anno azt hangsúlyozta, az Uniónak „nagynak kell lennie a nagy ügyekben és kicsinek a kicsikben”. Tízpontos programja kellően tágnak bizonyult ahhoz, hogy minden beleférjen, ami azóta is megjelent az európai napirenden, s kevéssé konkrét ahhoz, hogy számon kérhető legyen. Egy év pedig túl rövid idő ahhoz, hogy nagyok lehessenek az elvárásaink. Mindezek alapján akár jó bizonyítványt is kiállíthatnánk az Unió fő javaslattevő szervének vezető testületéről, de van egy alapvető probléma: a kontinens sokkal rosszabb állapotban van, mint volt egy esztendővel ezelőtt. Nem csak egy-egy országot, hanem szinte mindegyiket érik olyan kihívások, melyekre Brüsszel egyelőre nem tudott vagy akart az európai polgárok számára is hitelesnek tűnő megoldási javaslatokkal előállni.
Kétségtelen, hogy az új Bizottság határozottan politikusabb lett és erősebben kezdett kommunikálni. A biztosok a korábbinál nagyobb intenzitással indultak útnak a tagállamokba – mármint oda, ahol erre volt igény és fogadókészség – pontosan azért, hogy mindenhol jobban megértsék, mi folyik Brüsszelben, s mutassák, kíváncsiak mindenki véleményére.
Mindennek hiányát sokan felrótták Juncker portugál elődjének, José Manuel Barrosonak, aki két cikluson, azaz tíz éven át sokak szerint túlzottan könyökvédősen, mindenkitől távol „adminisztrált” Európa élén.
Brüsszel, 2014. december 18. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (k) és Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának első napi ülésén 2014. december 18-án. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Az új testületbe sok valóban fajsúlyos politikus került: a nagyágyú Junckeren túl még három volt miniszterelnökből, egy korábbi tartományi miniszterelnökből és 14 egykori miniszterből verbuválta a csapatát. Barrosonak annak idején önmagát is beleszámolva „csak” két volt kormányfő, egy korábbi tartományi miniszterelnök és 11 egykori miniszter jutott.
Juncker megújította a testület struktúráját is: a hét alelnök közül egyet elsővé téve az egyenlők között kvázi klaszterekbe rendezte kollégáit. Az alelnökök tulajdonképpen főnökök az egyes területeken, de saját csapatuk nincs, így kénytelenek a hozzájuk tartozó biztosokra támaszkodni, akiket kiszolgálnak az európai köztisztviselőkből álló főigazgatóságok. Ez eredendően kódolt bizonyos feszültséget a rendszerbe, s túl sokat hagy arra, vajon egymással boldoguló személyiségek kerülnek-e össze. Az kétségtelen, hogy kisebb súrlódások ellenére látványos botrányok egyelőre nincsenek, a munka fókuszáltabbá vált.
Az elnök tréfái, publikus megszólalásai, sajátos üdvözlési módjai viszont annál inkább keltettek megütközést, s váltak főszereplővé, akár mémek formájában is, a népszerű oldalakon. S azt se feledjük, Juncker megválasztása időben egybeesett a luxemburgi adópolitika visszásságainak felszínre kerülésével („LuxLeaks”).
A „bírjunk kicsik is lenni” politika jegyében a Bizottság kb. 80 jogalkotási javaslatot vont vissza, a tagállamok legnagyobb örömére. Az Európai Parlament viszont rögtön úgy érezte, túlzottan sok szabadidő szabadult rá, amit valahogy ki kellene töltenie. Juncker azonban ezt az űrt rögtön igyekezett kitölteni azzal, hogy a legfőbb szövetségesét a parlamentben találta meg. Ezzel önmagában nem volna semmi baj, hisz érthető, hogy valaki szívesebben jár rapportra egy olyan helyre, ahol kedvelik, de Juncker ezt sokszor a tagállamokat képviselő tanács ellenében, kárára teszi. A „jó szupranacionális szervezetek, gonosz tagállamok” szereposztást a jelenlegi Bizottság a lehető legmagasabb fokon műveli. Az európai föderalizmusban hívő politikusként ez érthető, de egyrészt az efféle politikai játszmák feszegetik a szerződések kereteit, másrészt nem biztos, hogy az európai polgárok érdekeltek az effajta időtöltésben.
Munkahelyteremtés 351 milliárd euróból
Juncker legfőbb ígérete a munkahelyteremtés, a növekedés és beruházások beindítása volt a válságból éppen csak kikecmergőben levő Unió számára. Az uniós léptékben gyorsan, kevesebb, mintegy fél év alatt tető alá hozott Európai Stratégiai Befektetési Alap (EFSI) három év alatt 315 milliárd eurót kíván megmozgatni. Ez tetemes összeg, ami akár hozhatna is némi élénkülést. Gond viszont, hogy egyelőre csak a tagállamok harmada nyújtott be konkrét terveket, a magánszféra pedig, amelytől a pénz nagy részének származnia kellene, nem siet elköteleződni, felróva a bekapcsolódás túlzottan bonyolult voltát. Az ifjúsági munkanélküliség leküzdésére indított programok, az egységes digitális piac létrehozása, a roaming díjak eltörlése, a tőkepiaci unió megteremtése halad a maga útján, ha nem is szédületes sebességgel.
Cél az iparosítás és az egységes belső piac kiterjesztése olyan területekre, melyektől az Unió versenyképessége nőhet. Az igen csak sürgető energiaunió létrehozása és az összeköttetések javítása viszont finoman szólva sem halad gyorsan, s már lassan megszámolni sem lehet, hányadik déli vezetékterv megy kudarcba, miközben az északi vezeték újabb ágáról született döntés. Mindezek révén nem hogy javulna, hanem tovább romlik az egyenlőtlenség a tagállamok energiaellátottsága terén. További nagy hiányosság, hogy a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítése terén nincs előrelépés, ami miatt főképp a gyengébb eurózóna országok aggódnak.
Görögország megmenekült
Ne feledjük azt sem, hogy Juncker megválasztása után két hónappal került Ciprasz Görögország élére, s a Grexit, azaz hogy az európai civilizáció bölcsője távozna az Unióból, minden korábbinál élesebben vetődött fel. A Bizottság nyelvet váltott, az eurózóna tagállamok újra a zsebükbe nyúltak, a szélsőbalos görög miniszterelnök pedig lenyelte a békát.
Így született meg sok kacskaringó után a harmadik mentőcsomag. Hogy aztán ez mennyire válik hosszú távon az Unió javára, azt majd az idő dönti el. Tény viszont, hogy az eurózóna létét most nem veszélyeztették a történések, tehát az unió ellenálló képessége mindenképpen erősödött.
Görögország: sorok bankautomatánál. MTI/EPA Fotó
Az Unió jobban teljesít
A számok nyelvén azt látjuk, hogy valamelyest erősödött a növekedés, jelentősen csökkent a költségvetési hiány, kisebb mértékben pedig az államadósság Európában, de mindezekben, a deficitlefaragást kivéve, az eurózónán kívülieknek (így Közép-Európának) köszönhetően az Unió egésze jobban teljesít, mint az eurózóna (2014: 1,4% növekedés az Unióban és 0,9% az eurózónában, 2015-re pdig 1,9%-ot, illetve 1,6%-ot várnak; a deficit 3%-ról 2,5%-re megy le az az uniós átlagban és 2,6%-ról 2%-ra az eurózónában, az államadósság kevesebb mint 1%-ot csökken, s éri el így a 87,8%-ot az Unióban, de az eurózónában még mindig 94% lesz). A munkanélküliség egy év alatt kb. hét tized százalékot süllyedt, s áll a még mindig magas 9,5%-os szinten (ugyanez az eurózónában 11%).
Mindezek alapján azt mondhatnánk, a saját maga által felállított prioritások mentén a Bizottság tisztes mederben tartja folyamatokat, tesz kezdeményezéseket (még ha ezek közül kevés is érett be eddig), s bizonyos, lehatárolt méretű válságokkal (Görögország) meg is tudott birkózni.
Gond abból fakad, hogy az Unió az elmúlt egy évben olyan krízisekkel szembesült, melyek mind méretükben, mind kiterjedésükben és az időhorizont tekintetében minden korábbinál nagyobbak. Ezek pedig, s erről szólt a mögöttünk levő időszak, nem kezelhetők azokkal a módszerekkel, s különösen nem azon narratíva mentén, amelyet az Unió a magáévá tett, s amelyen egyszerűen képtelen túllépni. A migráció és a terrorizmus két olyan téma, amely uralja a közbeszédet, maga alá gyűri az uniós napirendet, az EU vezetői viszont képtelenek úrrá lenni rajta. Rossz döntések, helytelen időzítés, mellébeszélés, szépelgés, események után kullogás –ezekben sodródunk az év eleje óta.
Menekültválság
A menekültválságról Brüsszel igen sokáig nem akart tudomást venni. Aztán amikor már nagyon sokan belefulladtak a Földközi-tengerbe, akkor Olaszországra és Görögországra koncentrált kizárólag, pedig már egyértelmű volt, hogy a Balkánon keresztül is mind többen próbálnak meg bejutni Európába. 71 ember halála egy kamionban Ausztriában, no meg a partra sodródott halott szíriai kisfiú fényképe ébresztően hatott. A média tudósított, diktált és követelt, a Bizottság pedig ehhez igazította javaslatait. Hónapok múltak el álproblémák megvitatásával, illetve olyan javaslatok kerültek ki, amelyek kimondottan kontraproduktívak voltak.
Illegális bevándorlók érkeznek Törökországból gumicsónakon a görögországi Leszbosz szigetére, Mithimna közelében 2015. október 6-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Első helyen az elhíresült kvótaügy: szétosztunk 160 ezer menekültet az akkor még nem létező olasz és görög gyűjtőpontokról, mikor naponta ezrek érkeznek megállíthatatlanul, s már több százezren vannak bent. Először ezt önkéntessé tesszük, erre ráütik a pecsétet az állam- és kormányfők, aztán az egészet felülírjuk azzal, hogy a belügyminiszterek többségi döntésével kötelezővé tesszük.
A határokat pedig tárva-nyitva tartjuk. Mindezek után nekifogunk a jogszabály végrehajtásának, s ma ott tartunk, hogy hihetetlen erőfeszítések árán szétosztottunk pár országba pár száz embert. Eközben csak Németországban a regisztráltak száma tegnapra elérte az egymilliót. Sebaj, már tüsténkedünk egy állandó szétosztási mechanizmus létrehozásán, illetve hirtelen rendkívül barátságosak lettünk azzal a migránsok millióit eltartó Törökországgal, amelyet egyébként eddig folyamatosan kritikákkal illettünk az emberi jogi helyzet miatt.
Lépéselőnyben a terroristák?
„Én vagyok Charlie” jelentésű felirattal ellátott francia zászlót tart egy szolidaritási tüntetés két résztvevője a párizsi Köztársaság terén 2015. január 8-án, miután az előző nap két terrorista géppisztollyal megtámadta a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségét. Tizenkét ember életét vesztette, legalább négy életveszélyesen megsebesült. A lap korábban többször kiváltotta muzulmánok felháborodását. (MTI/EPA/Ian Langsdon)
A Charlie Hebdo elleni januári merénylet óta tudjuk, hogy nem vagyunk biztonságban. Volt ugyan nekibuzdulás terrorellenes fronton, de áttörés nem történt. A novemberi párizsi merénylet az európai polgárokat megfosztotta a biztonság illúziójának utolsó foszlányától, de a vezetők közül sokan még mindig nem tudtak lépést váltani.
Az európai légiutasok adatcseréjéről a megállapodást végre, hét év helyben topogás után, sikerült tető alá hozni. A Bizottság elnöke számára ugyanakkor továbbra is az a legfontosabb mondanivaló, hogy a migránsok nem terroristák. Szép lassan azért megjelent a horizonton a határok kontrolljának fontossága, s Görögországot is, úgy tűnik, sikerült rávenni, hogy kérjen segítséget, ha már egyszer alapvető kötelességének nem tud eleget tenni. Az állam- és kormányfők, az illetékes miniszterek lassan többet találkoznak egymással, mint a saját kormányuk tagjaival, de az előrelépés frusztrálóan lassú. A késlekedés pedig megbocsáthatatlan, az egész kontinens szenvedi meg.
Kettős mérce
A Juncker-bizottság legsúlyosabb mulasztása, hogy nem kérte számon egyenlő mércével mindenkin a jogkövető magatartást. Az unió nem csak érték-, hanem jogi közösség is, nem tekinthet el attól, hogy a saját szabályait alkalmazza és betartassa. A Bizottság maga a szerződések és a jogszabályok őre, e szerepétől nem tekinthet el. Schengen alkalmazása nem opcionális, ahogy a többi uniós jogszabályé sem.
Mindezek következtében az Unió sokkal rosszabb állapotban van, mint egy évvel ezelőtt. Ha nincs végrehajtható, értelmes, a polgárok számára is hiteles, biztonságot adó közös politika, akkor egyéni megoldások születnek – elég csak arra gondolni, milyen sokan kritizálták a schengeni külső határra augusztusban húzott magyar kerítést, ma pedig egy schengeni belső határon, Ausztria és Szlovénia között húzzák fel a dróthálót.
Többen megkérdőjelezik a schengeni szabad mozgás lehetőségét, mini-Schengenről ábrándoznak, amikor az útlevél nélküli jövés-menés Lisszabontól Tallinig a polgárok szemében a legnagyobb vívmány. Közép-európaiak kiprédikálásával felerősödött a belső megosztottság, vita helyett kinyilatkoztatás van az egyetlen üdvözítő megoldásról, ami pedig a bevándorlás pártolása. A tehetetlenkedés, a szakadék a politikusi szózatok és a mindennapokban megélt valóság között nem utolsó sorban oda vezetett, hogy mind több országban törnek előre szélsőségesek, elég csak a francia tartományi választásokra gondolni. Mindeközben Oroszország és Ukrajna háborúzik, az orosz-török viszony a mélyponton van, hogy a Közel-Keletet vagy Észak-Afrikát ne is említsük. Mindezen problémák összességét természetesen igazságtalan volna a Bizottság nyakába varrni, de a félrekezelés egyértelmű.
Juncker tízpontos prioritás-listájára annak idején felkerült a demokratikus változás. Annyit kellene tenni, hogy a Bizottság ezt magára nézve is kötelezővé teszi. Nem egyetlen igazság, elmélet vagy meggyőződés nevében jár el, hanem odafigyel az európai közvéleményre. Lépést és narratívát vált, és ezáltal visszaszerzi a hitelét a polgárok szemében. Mert jó és összeurópai megoldásokra volna szükség e sosem tapasztalt válsághelyzetben, nem kényszer szülte nemzeti lépésekre. Így maradhatna meg az Európai Unió létezésének értelme.
További elemzések a messzelatoblog.hu-n >>
