Vendégszerzőnk, Seneca írása (P. É. -nek ajánlva)

“És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogynem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” (Lukács 2, 6-7)

Bejártam Magyarországot az angyalaimmal, végigjártam falutól városig, Parlamenttől kórházig és istállóig. Könnyes lett az én szemem.

Mert csodálatos emberek a magyarok. A lelkük jó, a szívük hatalmas és sok köztük az ismeretlen szent. Szentek azok mind, akik karácsonykor és újévkor is mentik mások életét, kik lángoló lakásokból, kik málladozó falú kórházakban bekötve az infúziót, kik takarót és ételt osztva, kik lelkisegély-telefonok mögött ülve. Szentek ők mind, ismeretlen, hétköznapi szentek.

Láttam a nagy szegénységet. Láttam, ahogy emberek zsákfalvakban, borsodban vagy a tanyavilágban élnek. Áldást osztottam nekik, de ők enni kértek. Nem volt egyetlen kenyerük sem, amit megsokasíthattam volna. Láttam őket és láttam a szegénységet.

Láttam a félelmeiket. Ahogy magukra hagyták őket, iskolavezetőket, tanárokat, egészségügyi dolgozókat, mávosokat, rendőröket. Láttam, hogy a vezetőik bábként játszanak velük a tisztelet legcsekélyebb jele nélkül és láttam, ahogy ők az évek alatt ebbe belekeseredtek. Láttam őket megtört álmaik felett ülni töretlenül emelve ajkukhoz a féldecis poharat. És láttam, hogy ez nem vagy nem csak az ő hibájuk. Láttam a félelmeiket, amiket hányattatott, hosszú évtizedek mostak beléjük úgy, hogy már nem is mernek ellene szólni az értelmetlen pártparancsnak.

Láttam az eszüket, hihetetlen, világra szóló találékonyságukat. Ahogy a “nincs”-ből “van”-t teremtenek, ahogy ez a nemzet évezredes, a túlélésért zajló kötéltáncán újabb és újabb lépést tesz előre egy bizonytalan, homályos, ködös jövőbe. A nemzet, amit újra és újra elárulnak saját fiai, a nemzet, amelyet már emberemlékezet óta a leghitványaibbjai kormányoznak. Láttam az eszüket, a hihetetlen, világra szóló találékonyságukat, amivel így is túlélnek napról napra.

Tudom a szeretetüket. Tudom, hogy a magyarok igaz nép, akik tudják még, mi vendégjog, tudják, hogy minden ember egyenlőnek születik. Tudom, hogy a magyar nem gyűlöli a cigányt, a románt, a zsidót, a meleget, a menekültet. De nagyon megzavarták a fejét és féltem, hogy keserű lesz a kijózanodásuk. Sokat tesznek az én nevemben, amire én sosem tanítottam őket. De tudják ezt ők, hiszen évszázadokig élt meg békében a Kárpát-medencében száz féle ember. Nem láttam, mert plakátok takarták el, de ismerem és tudom a szeretetüket.

Én hiszek bennetek, Magyarok. Azokban is, akik bennem nem hisznek – mert az Isten nem személyválogató. Köszönöm, hogy megemlékeztek születésem napjáról és legyen áldott a ti megemlékezésetek.

Arra kérlek, hogy majd amikor már kirepül a panel ablakán a karácsonyfa és dobozba kerülnek a díszek, akkor is tartsátok meg magatokban a karácsony melegét. Mert észrevettem, hogy nagyon hideg van ebben az országban. Lobogjon bennetek a tűz, ami mellett megmelegedhetnek az emberek. Még azok is, akik ezért semmit sem tudnak adni cserébe.

Forrás: tudásfája.com