Mit mesél az orrod a jellemedről

Fiziognómia – ez egy módszer a személyiségi jegy és lelki állapot megállapítására az arcvonásból és a mimikából. Az ókori Kínában fedezték fel az arcról olvasás művészetét és már Konfucius korában is nagy népszerűségnek örvendett.

A kínaiak biztosak abban: aki megtanul olvasni az arckifejezésből, az belelát az ember lelkébe és kitalálja annak a jövőjét!

Az orr az arcunk legkiállóbb része, arányossá teszi az arcunkat és egyensúlyba hozza azt. Ezért a fiziognómiával foglalkozók, úgy vélik, hogy az arc formája alapján történő jellem meghatározásnál a figyelmet elsősorban az orra kell helyezni. Ellenőrizd, hogy az orrod mit árul el rólad!

Jellemed az orrod alapján

1. Római orr

A hosszú, végén enyhén görbülő orr a tulajdonosának bátorságról, céltudatosságról, férfiasságról beszél. Az ilyen formájú orral rendelkező ember habozás nélkül képes nehéz döntéseket meghozni, analitikus észjárással rendelkezik, könnyedén halad a ranglétrán előre.

2. Húsos orr

Az ilyen orral rendelkező emberek alkotó tehetséggel rendelkeznek. Ők szenvedélyesek és elragadóak, nagylelkűek és okosak, mindig képesek kezet nyújtani, megvédeni és segíteni a bajbajutottaknak… A nők ilyen orral kitűnő háziasszonyok és gondoskodó anyák.

3. Fitos orr

Ezek az emberek nagyszerű orral rendelkeznek, az életben optimisták. Érzékeny személyiségek, hangulatuk gyakran változik, de éppen ezért gyakorlatilag elbűvölőek az első pillanattól fogva.

4. Görög orr

Szorgalmas és komoly emberek. Mindig meg vannak győződve az igazukról és néha hajlamosak kimutatni a makacsságukat. Látszólagos megközelíthetetlenségük érzékeny természetet rejt, szükségük van a dicséretre és az elismerésre.

5. Pisze orr

A pisze orr abban különbözik a fitos orrtól, hogy a vége gömbölyűbb és húsosabb. Ha pisze orrú emberrel találkozol, akkor akaratlanul is bizalommal fordulsz felé. Ezek az emberek szó szerint megbízhatóságot és nyugalmat árasztanak, jó beszélő képességgel rendelkeznek, mindig készek a segítségnyújtásra… sokszor még saját káruk árán is.

Valószínűleg a pisze orrúaknak ezért van mindig sok barátjuk és ismerősük!

6. Sas orr

Ők született üzletemberek! Jó érzékük van a pénzhez és nagyszerűen kötnek számukra előnyös üzleteket. Ezen kívül nagyszerű pedagógusok, készek mindent bele adni a munkájukba.

7. Kicsi orr

A kis orr tulajdonosai rugalmas természetűek és képesek a kompromisszumokra. Ezek az emberek nyitottak, optimisták és vonzóak, de ugyanakkor nagyon sérülékenyek és szükségük van a támogatásra és az elismerésre.

8. Egyenes orr

Ezek az emberek nehéz természetűek és éles eszűek, kiváló esztétikai érzékkel rendelkeznek, jó érzékük van a művészetekhez és mindenhez, ami szép. Szakmai téren biztos léptekkel haladnak saját céljaik felé és mindig sikeresek!

Arcolvasás művészete a szaglószervünket fontos jelentőségűnek tekinti, ami meghatározza az életerőt, az értelemet és az érzékenységet, valamint az egészséget. Most lehetőséged van arra, hogy másképp tekints a tieidre: tudj meg róluk többet!

 

forrás

Exit mobile version
Megszakítás