Miskolc a XX. század második felében

Magyarország II. világháború utáni történetét egészen 1989-ig a szovjet blokkon belüli társadalmi berendezkedés, a kommunista-szocialista korszak jellemezte.

Az 1950-es évek első felében Miskolcnak a „szocialista nehézipar” egyik fellegvára szerepét szánták. Az erőltetett iparosítás négy évtized múlva vezetett a város gazdasági szerkezetének összeomlásához, a nagyipar válságához.

Miskolc a XIX. század végétől ügyelt arra, hogy a magyar városok sorában milyen súllyal és helyen szerepel. A Trianonban meghozott döntéssel hat nagyváros (Szabadka, Pozsony, Temesvár, Nagyvárad, Arad és Kolozsvár) esett ki Miskolc elől, s így Miskolc lélekszámát tekintve a hatodik lett a magyar városok sorában. 1949-ben már második helyre került, 1950-1960 között pedig lakossága több mint 40 000 fővel nőtt. 1960-ban 144 217 ember élt Miskolcon. 1964-1965-ben a városnak 163 600 lakosa volt. Az 1950-1965 közötti természetes szaporodás 17 000 fő, a bevándorlók száma pedig ennek pontosan kétszerese volt.

A város felé áramlás nemcsak politikai, hanem társadalmi, foglalkozásbeli átrétegződést is eredményezett. Miskolc a hagyományos mezőgazdasági, kereskedővárosból ipari nagyváros lett. 1956-ban Magyarország megvívta szabadságharcát és forradalmát a diktatúra, az elnyomás és a szovjet megszállás ellen. Miskolcon az ipari üzemek munkássága és az egyetemi ifjúság volt a forradalmi napok irányítója.

Az országos változásoknak megfelelően október 31-én Miskolcon is újjáalakultak a betiltott pártok, s azok bevonásával létrehozták a Miskolc Városi Nemzeti Bizottságot. A Nemzeti Bizottság érdemi munkát nem végezhetett, mert november 4-én bevonultak a városba a szovjet csapatok. December 10-én dördült el az utolsó sortűz, amely öt áldozatot követelt.

Ahogy az országban először Miskolcon alakult meg a munkástanács, úgy a „rendcsinálás” is Miskolcon kezdődött. A megtorlás négy évig tartott. A politikai perek mellett a párt- és társadalmi szervezetek széles körű kiépítése révén a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) konszolidálta vezető szerepét. Ezzel egy újabb szakasz kezdődött a magyar társadalom történetében. Az 1960-as évektől elkezdett, és az 1980-as évekig folyamatosan tartó életszínvonal-emelés gazdasági csődbe vezette az országot.

A társadalmi feszültségek levezetése 1989-ben Magyarországon békés körülmények között történt. 1989. október 23-án az 1956-os forradalomra emlékezve kikiáltották a (harmadik) Magyar Köztársaságot. 1990. március-áprilisban megtörténtek a szabad, demokratikus, többpártrendszerű országgyűlési választások.

Azóta a négyéves ciklusonként megtartott országgyűlési választások 4-5 pártot juttatnak az Országházba. Az eltelt másfél évtizedben ciklusonként változó pártkoalíció irányítja Magyarországot, de Miskolc gazdasági- társadalmi életét is.

Magyarország észak-keleti régiójának egyik nagyvárosa az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán vált sokak számára ismertté, hiszen a német és a magyar internetes szavazásnak is győztese volt.

Miért Miskolc?

*
…mert Miskolc a legrégebbi lakott település Magyarországon.
*
…mert páratlanul gyönyörű természeti környezetben fekszik a Bükk kapujában.
*
…mert itt rendezik a térség jelentős zenei eseményét, a Bartók+… Nemzetközi Operafesztivált.
*
…mert itt található Közép-Európa legnagyobb, impozáns ikonosztáza.
*
…mert itt szaporítják az őshonos sebes pisztrángot.
*
…mert itt található a Diósgyőri Várban Közép-Európa legtöbb szereplős történelmi panoptikuma.
*
…mert a világon egyedülállóan a Miskolctapolcai Barlangfürdő**** működik természetes barlangrendszerben.
*
…mert,… és a sor még hosszasan folytatható.

A városnak sajátos derűje, érintetlensége és humora van. Miskolc Magyarország esszenciája. Itt minden megtalálható, ami az országban elszórtan jelen van. Miskolc kivonat, amelyet kultúrája, természeti környezete, múltja, a jövő felé fordulása, akarata alkalmassá tesz arra, hogy megmutassa magát, felvállalja a befogadó-közvetítő szerepet és a figyelmet egy eddig kevésbé ismert, de vitathatatlan értéket képviselő térség felé irányítsa.
Egy mondás azt tartja, hogy az élet egy nagy utazás és nem az a fontos, hogy célba érjünk, hanem az, hogy végig élvezzük. Miskolc önmagára talált, felismerte a kultúra kínálta lehetőségeket, elhiszi, hogy képes elindulni azon az úton, amely a megújulást célozza.

A kalandos utazás elkezdődött…

Érdemes Miskolcra látogatni és felfedezni mindazt, amit a város kínál

Cím: MiskolcVárosház tér 8.
Tel: +36 (46) 512 700
E-mail: [email protected]
Web: http://www.miskolc.hu/