A Jóban Rosszban színésznője egy súlyos karambol következtében életveszélyes állapotban fekszik a kórházban, míg ötéves kisfia meghalt.

Mint ismert, Sallai Nóra és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek, a baleset szeptember 27-én Alsónémediben történt. A színésznő és gyereke egy szürke Opelben utaztak, és épp egy mellékutcáról kanyarodtak ki a Haraszti útra. Az ott haladó BMW sofőrje azonban olyan sebességgel haladt, hogy hiába próbálta elrántani a kormányt, amikor észrevette a kanyarodó járművet, hatalmas erővel nekiütközött. A becsapódás következtében a színésznő Opelje felborult, ő és kisfia pedig az autó roncsai közé szorultak. Azóta a kisfiú meghalt.

Sallai Nóra balesete
Sallai Nóra balesete 
Fotó: Fotó: TV2

A Bors megtalálta Sallai Nóra tragikus kimenetelű balesetében résztvevő BMW tulajdonosát. Kevin az Alsónémediben történt karambol idején az anyósülésen ült a vele közeli rokonságban álló sofőr, Rikárdó mellett. A Jóban Rosszban színésznőj éppen a kisfiát vitte volna haza szeptember 27-én pénteken, amikor egy útkereszteződésben a kocsijába rohant a BMW. A baleset következtében az ötéves gyermek napokkal később, a kórházban meghalt, a színésznő életéért pedig még küzdenek az orvosok.

A balesetben a BMW sofőrje, Rikárdó, és utasa, egyben a kocsi tulajdonosa, Kevin is megsérült. Rikárdó agyrázkódást kapott, Kevinnek eltört a combcsontja, de őt már kiengedték a kórházból. A Bors megtalálta ez erdélyi Ozsdoláról származó család bérelt házát Alsónémediben. Kevinék mezőgazdasági munkát vállaltak a környéken, elsősorban burgonyát és salátát szedtek. A fiatal férfi bizonyára sokáig nem tud majd dolgozni, hiszen egyelőre járni sem képes. Most szülei gondoskodására szorul. 

 Itthon van a fiam! Nagy fájdalmai vannak, ezért nem nyilatkozunk a balesettel kapcsolatban

 – mondta a lapnak Kevin édesanyja.

A balesettel foglalkozó cikkek alatt sok a fenyegetőző hozzászólás, ezért az ismerősök szerint nem csoda, hogy Kevint bújtatják a szerettei. Kevin talán már bánja, hogy a volánt átengedte Rikárdónak, akiről viszont a baleset óta már kiderült, hogy a vezetés előtt sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott – írja a Bors.

Megszólaltak Sallai Nóra súlyos balesetéről a közlekedési szakértők

BMW sofőrje nem tartotta be a szabályt, és a megengedett sebességnél (50 km/h) jóval többel, 120 km/h-val haladt, míg Sallai Nóra nem volt elég körültekintő. 

Vélhetően mindketten hibáztak. 

Ha a BMW vezetője megfelelően választotta volna meg a sebességet, akkor több ideje lett volna reagálni arra, hogy szabálytalanul kihajtanak elé, ugyanakkor a bizalmi elv alapján joggal elvárhatta, hogy megadják neki az elsőbbséget. 

Az Opel vezetője abban hibázott, hogy nem elég körültekintően hajtott ki.

Annak a vizsgálata azonban, hogy kit mennyiben terhel felelősség, bonyolult szakértői feladat” – értett egyet a kérdésben több közlekedési szakértő. 

„A vezetéstechnikai tréningeken éppen arra készítjük fel a gépjárművezetőket, hogy minél inkább csökkenteni lehessen a baleset kockázatát. 

Előrelátás, vezetéstechnika, hogyan kell bánni az autóval, hogyan kell felismerni egy vészhelyzetet, mit kell csinálni, mit tud az ember megtenni pihenten, fáradtan, milyen korlátozó tényezőt jelent a sötét, az eső, a kis autó, a nagy autó. 

Ha elkerülhetetlen az ütközés, mire törekedjünk, minek ütközzünk, ha muszáj, minek semmiképpen ne, ez mind az oktatási anyag része” – magyarázta a szakértők egyike.

Kiderült, hogy Sallai Nóra balesete elkerülhető lett volna, amennyiben a BMW sofőrje a megfelelő irányban rántja el a kormányt. 

Ha a BMW sofőrje nem balra, hanem jobbra rántotta volna a kormányt, elméletileg elkerülhető lett volna a baleset, hiszen akkor elhaladt volna az Opel mögött vagy legfeljebb a hátulját találja el, és akkor nem lett volna ilyen tragikus kimenetelű a baleset 

– jegyezte meg egy szakértő. 

Forrás

Hirmagazin.eu