28.3 C
Budapest
2023. június. 2. péntek

Mindenkit váratlanul ért: letartóztatták Kozsót

Dátum:

Megosztás:

Börtönbe kellett vonulni a híres énekesnek.

Arról már beszámoltunk korábban, hogy amikor Kozso januárban megpróbált Amerikába lépni, akkor a hatóság letartóztatta. Bár pihenni szeretett volna Floridában, végül 39 napig kellett egy amerikai börtönben raboskodnia.

Erről vall őszintén. 

Kozsó
Kozso őszintén vallott / Fotó: Nagy Zoltán

Hajdú Péter legújabb posztjában tájékoztatta a rajongóit arról, hogy a következő sztárvendége Kozso lesz. Bár az tagadhatatlan, hogy az énekes hatalmas sikereket ért el a 90-es években, gyakran mond olyanokat, amelyekkel sokkolja a hallgatóságot. Legutoljára például Hajdú Péternek arról beszélt, hogy a Balatonban delfinek vannak. Elmagyarázta ugyanis, hogy vannak édes delfinek, amelyek miért ne tűnhetnének fel a Balaton vizében?

A legfrissebb hírek itt!

A műsor ízelítőjéből kiderült, hogy Kozso arról is beszélni fog, hogy milyen nehéz körülmények között indult meg a gyógyulás útján, miután megműtötték. Állítása szerint 6 hónappal a műtét után kettétört a gerince. Ezután pedig arról is vallott, hogy hogyan élte meg, hogy Amerikában letartóztatták. Elmesélte, hogy meztelenre vetkőztették, majd az összes holmiját darabonként leszámolták és bedobozolták. Ezután mint egy bűnözőt, piros ruhába öltöztették és rabosították.

A rajongók igencsak megbotránkoztak a műsor ízelítőjén, így bizonyosan kasszasiker lesz, mikor debütál a teljes adás. A hozzászólók között Curtis is kifejezte, hogy milyen jól szórakozik.

INSTA-poszt

Forrás

Hirmagazin.eu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Nomzamo Mbatha, Dominic Purcell – A bérgyilkos (Assassin) – (Az utolsó filmek egyike) – videó

Amikor forradalmi, kísérleti emberi dróntechnológia az ellenség kezébe kerül, egy elit C.I.A. csoport vezetőjének és csapatának kell szolgálatba...

Ő az! Fotókon az intézetis kisfiúk megrontója! (18+)

Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint "intézetis" kisfiúkat csalt az otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal...

The Census Bureau has released the most comprehensive statistics to date on same-sex couples living together in the U.S. (18+)

The Census Bureau has released the most comprehensive statistics to date on same-sex couples living together in the...

Figyelmeztetést adott ki a Google: ne kattints rá, ha ezt látod a leveleid között

Egy újfajta nyereményjáték terjed a népszerű levelezőrendszerben. Amelyre ha valaki rákattint, adatai rossz kézbe kerülhetnek. A népszerű böngésző levelezőprogramját,...