7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárMindenkit sokkolt Demcsák Zsuzsa villámesküvője – Itt a klinikai szakpszichológus véleménye

Mindenkit sokkolt Demcsák Zsuzsa villámesküvője – Itt a klinikai szakpszichológus véleménye

Colombo — Még a gyerekei sem tudtak Demcsák Zsuzsa (40) titkos ázsiai esküvőjéről!

A műsorvezető a Story magazinnak mesélt először indiai férjéről, Krishanról (36), akit az Ázsia Expressz című műsor forgatása közben ismert meg, majd akihez nem sokkal később hozzá is ment. A hindu férfi a szállodai szobában kérte meg szerelme kezét, Zsuzsa pedig gondolkodás nélkül igent mondott. Kapcsolatukat helyben hivatalossá tették, a lakodalom és az ünneplés azonban elmaradt, Krishan ugyanis nemrégiben vesztette el az édesanyját.

– Srí Lankán ismerkedtünk meg. Egy vacsorán találkoztunk, ő is a produkció kapcsán volt ott – nyilatkozta a magazinnak Zsuzsa, akire hosszú évek után a jelek szerint újra rátalált a boldogság. Bár gyermekei véleményét mindig kikéri, ezúttal Tamara és Benedek is utólag értesült a frigyről. A házasok már abban is megállapodtak, hogy Magyarországon élnek majd. Addig is a férfi a két kamasszal Skype-on tartja a kapcsolatot, anyukájuk elmondása szerint minden jól alakul köztük.

https://www.facebook.com/storymagazin/photos/a.1458413141093484/2365991137002342/?type=3

– Fura, de Krishannak volt a legfontosabb, hogy a gyerekeim elfogadják őt. Azt mondta, semmi más nem számít neki, sem a vallási, sem a kulturális különbségek, csak hogy a gyerekeim elfogadják.

A műsorvezető mindenkit meglepett a váratlan friggyel, de egy, a neve elhallgatását kérő kollégája a Blikknek elmondta, régóta nem látták ilyen boldognak.

– Zsuzsa tisztában van vele, hogy villámesküvője után sokan összesúgnak a háta mögött, de nem törődik vele. Látszik rajta, hogy hosszú idő után jól érzi magát. Azt mondja egyébként, hogy úgy érzi, megtalálta az igazit. Halálosan komolyan gondolja ezt a házasságot, és úgy érzi, élete végéig tart majd – nyilatkozta a Blikknek Zsuzsa egyik ismerőse.

Bár Demcsák Zsuzsa a jelek szerint hosszú távra tervez, egy szakértő szerint nem könnyű dolog egy ilyen kapcsolatot életben tartani.

– A kezdeti, felhőtlen boldogság után gyakran előjönnek a gazdasági, kulturális, vallási és egyéb különbségekből adódó nehézségek. Közös gyermek vállaláskor is fejtörést okozhat, hogy a gyerek milyen identitást választ magának, a döntéskor pedig rivalizálás indulhat el. A statisztikára természetesen rá lehet cáfolni, mert minden kapcsolat más, ha a két fél kiküszöböli a nehézségeket, sok gazdagságot is adhat egy ilyen kapcsolat – nyilatkozta a Blikknek dr. Horváth Györgyi klinikai szakpszichológus.

Mások is belevágtak már

Az igaz szerelemnek nem lehet akadálya vallási vagy kulturális különbség! Debreczeni Zita fotós például boldogabb, mint valaha, amióta olasz férje, Gianni Annoni oldalán van, és ahogy Zita, úgy Gombos Edina műsorvezető is jól választott. Ő jelenleg Amerikában él kubai származású férjével, Albertóval és két közös gyermekükkel. Akadnak azonban ellenpéldák is: Novodomszky Éva műsorvezető az olasz férjétől három évvel ezelőtt költözött el, és bár nagy szerelemnek indult, hamar véget ért Cseke Katinka színésznőnek és arab kedvesének a románca is.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: TV2

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem