27.8 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Mindenkit lenyűgözött: heti kétszer ecetes vízbe áztatta a kezét, örökre elfelejthette betegségét!

Dátum:

Megosztás:

Ismered vagy hallottál már arról a gyógymódról, amit az ecetbe mártott kéz eredményez? Ha még nem, akkor itt az ideje, hogy ki is próbáld vagy ajánld azon ismerőseidnek, akiknek szükségük lehet rá.

Az ízületi gyulladás leggyakrabban a kezeket támadja meg, így volt ez egy nőesetében is. Nagyon sok gyógyszert és kezelést kipróbált, amely segíteni tudna a betegségén, de semmi nem segített. Ez volt az a fordulópont, amikor eldöntötte, hogy az alternatív gyógymódokat is kipróbálja, hátha akad köztük olyan, ami segíthet.  

“Folyamatosan fájtak az ujjaim, a csuklóm. Pár hónappal ezelőtt pedig közölték velem, hogy be vannak gyulladva az ízületeim, ami a táplálékszegény étrend és a megterhelő fizikai munka miatt alakulhatott ki. A hagyományos gyógyszerek nem segítettek, ezért eldöntöttem, hogy valami más megoldást keresek. A családorvosom javaslatára egy alternatív módszert próbáltam ki, és bevált: két hónap telt el a kezelést követően, és azóta sokkal jobban érzem magam.

Almaecetbe áztattam a kezeimet, az első hónapban heti háromszor, a második hónapban pedig heti két alkalommal.

Lefekvés előtt tettem bele az ecetbe a kezeimet. A gyógykészítmény elkészítésekor még felhasználtam mézet és vizet. Most mindenkivel meg szeretném osztani ezt a receptet, hogy mások is megszabaduljanak a kínzó ízületi fájdalmaktól.”

Mindezt Ana H. osztotta meg velünk, aki hosszú éveken keresztül gépírónőként dolgozott.

A recept

Keverj össze 200 ml almaecetet 1 liter vízzel és egy evőkanál mézzel. A kezeidet tedd ebbe a folyadékba és áztasd benne pár percig. Ha szeretnél, borogatást is készíthetsz belőle, amelyet akár más testrészekre is alkalmazhatsz, ahol az ízületi gyulladás gyötör.

Szerző: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...