Hirmagazin
Image default
Háború

Mindenki ettől félt: ez Putyin válasza az amerikai fenyegetésre..

Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország új célpontokra fog lecsapni, ha az Egyesült Államok megkezdi a nagyobb hatótávolságú rakéták leszállítását Ukrajnának

– jelentette a TASS hírügynökség.

Az orosz elnök azt mondta, ha ilyen rakétákat szállít Amerika az ukránoknak, akkor olyan célpontokra fognak lecsapni, amelyekre korábban nem támadtak:

Ha ezeket leszállítják, akkor levonjuk a megfelelő következtetéseket, és arra használjuk majd a megsemmisítő eszközeinket, amelyekkel elegendő mennyiségben rendelkezünk, hogy olyan célpontokra mérjünk csapást, amilyenekre eddig még nem mértünk

– nyilatkozott az elnök a „Moszkva. Kreml. Putyin” című magazinműsornak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök. FORRÁS: MTI/AP/SZPUTNYIK/KREML POOL/MIHAIL MECEL

VLAGYIMIR PUTYIN EGYELŐRE NEM NEVEZTE MEG EZEKET A CÉLPONTOKAT.

Értékelése szerint a 45-70 kilométeres hatótávolságú amerikai sorozatvető rakétatüzérségi rendszerek Ukrajnába szállítása nem jelent újdonságot, mert az ukrán fegyveres erők már vetettek be ilyen eszközöket.

Putyin azt mondta, az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítás körüli „felhajtás” célja az ukrán haditechnikai eszközveszteségek pótlása és ezáltal a háború hosszabbra nyújtása.

Ukrajna még több rakétakilövő rendszert akar szerezni, hogy csapást mérjenek az orosz csapatokra és fegyverkészletekre – írja a Guardian a Rosszija 1 állami televízióra hivatkozva.

Az orosz elnök értelmetlennek nevezte Ukrajna csapásmérő drónokkal történő ellátását, mert az orosz légvédelmi rendszerek az elnök megfogalmazása szerint „úgy ropogtatják őket, mint a mogyorót”. Mint mondta, tucatjával pusztítják őket és csak ott hatékonyak, ahol nincs légvédelem.

origo, guardian

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A müncheni biztonsági konferencia első napján, február 14-én, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Európa bevonása nélkül nem lehet béketárgyalásokról beszélni.

Géza

Az ukrán hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy egy orosz drón csapódott be a csernobili atomerőmű 4. blokkjának védőszarkofágjába, amely az 1986-os katasztrófa során megsérült reaktort fedi.

Géza
Megszakítás