Bűnösnek mondták ki minden vádpontban Donald Trumpot az úgynevezett hallgatásipénz-perben. A volt amerikai elnök ennek ellenére folytathatja a kampányát – és elnökké is választhatják –, akár a börtönből is.

Történelmet írt egy New York-i bíróság.

Első ízben talált egy esküdtszék bűnösnek egy volt amerikai elnököt, Donald Trump személyében.

A 12 esküdt – meglepetésre – a vártnál gyorsabban hozta meg egyhangú ítéletét.

Trumpot mind a négy vádpontban, 34-tételben mondták ki bűnösnek, amiért a bíróság szerint üzleti könyvelést hamisított meg.

A döntés szerint ezzel akarta elkendőzni a Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek juttatott 130 ezer dollár hallgatási pénzt.

A Danielsszel folytatott szexuális affér – amit Trump tagad – az ügyészek szerint félelmet keltett benne, hogy megzavarhatja 2016-os elnökválasztási kampányát.

Folyamatosan bírálta az eljárást

Maga az ex-elnök korábban politikailag elfogultnak nevezte a bírót és boszorkányüldözésnek titulálta a pert, amit úgymond ellenfelei, a demokraták folytattak le ellene. A bíróság épülete előtt állva „bundának” és „botránynak” nevezte az ítéletet és „nagyon ártatlannak” magát.

„A valódi ítéletet az amerikai nép mondja ki november 5-én” – tette hozzá az elnökválasztás dátumára utalva.

Tudósítók megjegyzik: a per során a Trump tábor által hevesen támadott bíró, Juan Merchan mondja majd ki az ítéletet július 11-én, néhány nappal a Republikánus párt elnökjelölt-állító konvenciója előtt. Ezen nagy valószínűséggel Donald Trumpot nevezik meg a párt egyetlen elnökjelöljének.

Valószínűleg nem megy börtönbe, de onnan is kampányolhatna

Az amerikai törvények szerint Trump elítélt bűnözőként, akár börtönből is kampányolhat az elnökjelöltségért. A szabadságvesztésről szóló ítélet ugyanakkor nem nagyon valószínű – mondták elemzők, helyette felfüggesztett börtön vagy egyfajta háziőrizet várható, maximum négy éves időtartamra.

Közvéleménykutatások szerint Trump küszöbön álló elítélése csak kis mértében hat majd a novemberben potenciálisan rá szavazókra, bár befolyásolhatja az ingadozó választókat.

A döntés viszont kikezdi a Teflon Donnak is nevezett Trumpnak azt az imázsát, hogy „nem ragad rá” semmilyen vád.

Az exelnök közölte, hogy fellebbez és a döntés után azonnal adománygyűjtő kampányba kezdett, ahogy ellenfele Joe Biden elnök is. A Fehér Ház szűkszavúan reagált az ítéletre és egyelőre nem használta ki a lehetőséget, hogy frontálisan nekimenjen Trumpnak.

Nem a hallgatási pénz fizetése volt a bűncselekmény

A bűnössé nyilvánításhhoz az esküdteknek egyhangúlag úgy kellett dönteniük, hogy Trump több hamis nyilvántartási tételt hozott létre a könyvelésében, vagy bízott meg valakit vele, azért hogy akkori ügyvédjének adott jogi költségként tüntesse fel a pornószínésznőnek juttatott pénzt és hogy mindezt azért tette, hogy egy másik bűncselekményt hajtson végre vagy leplezzen el.

Eme másik cselekmény nem a hallgatási pénz fizetése, hanem az esküdtek szerint a New York-i választási törvény megsértése volt. A jogszabály tiltja az abból a célból folytatott szervezkedést, hogy jogtalan módon befolyásolják bármely személy közhivatalba történő megválasztását. A vád szerint Trump, volt ügyvédje és egy volt szerkesztő épp ebből a célból fogott össze 2016-ban.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu