13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMinden készen áll a keddi ünnepségre

Minden készen áll a keddi ünnepségre

A Mesterségek ünnepe, a Magyar Ízek utcája és a Clark színpad már napok óta várja a látogatókat, így lesz ez augusztus 20-án is. A tűzijáték előkészületét pedig hétfőn fejezték be a szakemberek, így minden készen áll az ünnepre

– közölte az M1 Híradója.

Tömegek látogatnak el mindennap a Magyar Ízek utcájába, ahol Kárpát-medence legfinomabb ételeit kóstolhatják meg az emberek. Idén a rendezvény fő témája a tűzön főtt étel, de lehet kapni sülteket és édességeket is. Több mint 150 kiállító kínálja finomságait a Várkert Bazár előtt.

Szinte mindenki kíváncsi az ország tortáira is: a boldogasszony csipkéjére és a kicsi gesztenyére. A szervezők ezért 40-50 ezer szeletet biztosítanak a rendezvény idejére.

A Budai Várban pedig a Mesterségek ünnepén vásár, különböző bemutatók és több mint ezer kézműves várja a látogatókat. Az ünnep idei témája a lábbeli. Fonálból, gyékényből, bőrből készült papucsokat és cipőket kínálnak és készítenek a mesterek. Kiállítás mutatja be a történetüket, ahol az is kiderül, hogy a papucs újra reneszánszát éli.

Folyamatosak a koncertek a Clark színpadon, ahol népszerű énekesek és együttesek szórakoztatják a közönséget.

Eközben már az utolsó biztonsági ellenőrzéseket is elvégezték a priotechnikusok. Minden készen áll az augusztus 20-ai tűzijátékra. A szakemberek újdonságokat, meglepetéseket és egy minden eddiginél látványosabb tűzijátékot ígérnek.

Az előrejelzések szerint esőtől és széltől nem kell tartani az ünnep alatt a fővárosban, így a szervezők mintegy 200 ezer nézőre számítanak. A szórakozás mellett a biztonság a legfontosabb, ezt a korábbi évekhez hasonlóan az operatív törzs garantálja.

Augusztus 20-án ünnepélyes zászlófelvonással és ifjú tisztek avatásával kezdődnek a rendezvények, majd a honvédség tart látványos légi és vízi bemutatót. Az állami megemlékezés része a bazilikában tartott szentmise és a Szent Jobb körmenet is, emellett a Mesterségek ünnepén és a Magyar Ízek utcáján is várják a látogatókat.

m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work