forrás: Magyar Hírlap

Férőhelyhez juthat az összes hajléktalan a télen, a rászorulóknak az eddiginél ezerötszázzal több férőhely áll rendelkezésre az országban. A Menhely Alapítvány vezetője arról számolt be a Magyar Hírlapnak, hogy a hidegebb napokon akár több száz is lehet a szervezethez befutó segélykérések száma.

A Magyar Hírlap keddi számában emlékeztetnek arra, hogy a kormány évente csaknem 8,5 milliárd forintot fordít a fedél nélküliek gondozására, a szálláshelyek finanszírozására.

A napokban megkezdődött a hajléktalanok téli ellátása. A szállásokon kívül 83 utcai szolgálat is működik, emellett a nappali melegedőket 7500-an használhatják.

D_ATI20141225006-1024x682
Illusztráció. MTI-fotó: Balázs Attila

Korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jelezte, hogy a kabinet a jövő év végéig meghosszabbítja a jelenleg működő utcai szolgálatok pályázati finanszírozását, erre a célra 540 millió forintot fordítanak.

Fontos feladatot látnak el a diszpécserközpontok is, amelyek folyamatos ügyeletben információt gyűjtenek és szolgáltatnak az utcákon lévőkről, valamint figyelik a szállók és melegedők kihasználtságát.

A lakással, lakhatással nem rendelkező emberek mintegy fele a fővárosban, a többi jellemzően a megyei jogú városokban él. Budapesten a szakemberek számításai szerint 10-12 ezer lehet a hajléktalanok száma.

Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója a lapnak elmondta, telente 500 időszakos férőhelyet nyitnak meg a szolgáltatók. Diszpécsereik évente 15 ezer hívást fogadnak, ezek negyede közterületen élő hajléktalan emberekkel kapcsolatos, és közvetlen segítségkérésre irányul.

Krízisidőszakban naponta akár kétszáz hívást is kaphatnak, de ez a szám jellemzően 50-70 között alakul a hideg napokon.

A krízisautó és a speciális utcai szolgálatok november elsejétől indultak, a jármű személyzete folyamatosan, a munkájukat segítő speciális utcai szolgálatok pedig délután 4-től éjjel 1-ig tudnak a rászorulók segítségére sietni – hangsúlyozta Aknai Zoltán.