15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságMinden évben tömegesen halnak meg a 8-as főúton, most közel 30 kilométeren...

Minden évben tömegesen halnak meg a 8-as főúton, most közel 30 kilométeren négysávosodik, .. remélhetőleg ez jó hatással lesz a halálos balesetek visszaszorításában..

Már meg is vannak a Herend és Devecser közötti szakasz tervezői.

Kiderült, ki készíti elő a 8-as számú főút Herend és Devecser közötti négysávosítását. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hirdetménye szerint a szakaszt az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt., az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és az UTIBER Közúti Beruházó Kft. tervezi nettó 2,45 milliárd forintos szerződéses értéken.

A beruházásban a 8-as főút a két település között egybefüggően hozzávetőlegesen 27,5 kilométeren négysávosodik. A projekt tartalmazza

  • a szükséges különszintű csomópontok és piehenők kiépítését,
  • az országos közúthálózat alternatív kiegészítő elemeit,
  • és az önkormányzati utak korrekcióját is.

A fejlesztésben mintegy 12 kilométer hosszan új nyomvonalon épül gyorsforgalmi út, emelett az eredeti nyomvonal cca. 15,5 km-en kerül négynyomúsításra és 11,5 t teherbírású burkolatmegerősítésre.

Devecser elkerülője is a feladatok között

A szakasz a legnagyobb műtárgyként tartalmazza a Városlődi-völgyhíd áttervezését is, ahol felszerkezet tervezett hossza 91,40 méter.

A közbeszerzésből az is kiderül, hogy a szakasz négynyomúsításához szükséges az engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, valamint a kiviteli tervek elkészítése.

Az összegzés külön kitér Devecser nyugati elkerülőjére és az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útra, miután előírja ezek engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítését, valamint a szükséges engedélyek megszerzését.

BIM rendszerben kell megtervezni

A tervezési feladat részeként az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339-es jelű Ajka – Devecser összekötő útig történő meghosszabbítási lehetőségének a tanulmánytervi szintű vizsgálatát is el kell végezni mintegy 1,5 km hosszban.

A tervezési feladaton belül BIM rendszerben (3 dimenzióban) kell megtervezni a négynyomúsítással érintett szakaszokat.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner