11.6 C
Budapest
2022. szeptember. 30. péntek

Minden, amit a balkezesekről tudni érdemes

Dátum:

Megosztás:

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án emlékezünk meg a Föld népességének csaknem a 15 százalékát kitevő balkezesekről.

Balkezesnek lenni sokáig szégyellnivaló, bűnös dolog volt, amit az emberek próbáltak minél inkább titokban tartani, szerencsére ez mostanra nagyon sokat változott. Ma már rengeteg olyan használati cikk is található a piacon, amelyet kifejezetten balkezesek számára lterveztek, ezzel megkönnyítve a mindennapi életüket.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A társadalmi normák egészen a 20. század közepéig kényszerítőek voltak a balkezesekre nézve, és azt kívánták tőlük, hogy szokjanak át a másik kéz használatára. Úgy tartották, hogy aki balkezes, sokkal ügyetlenebb és visszamaradottabb jobbkezes társaihoz képest, így a szülők különféle módszerekkel próbálták megakadályozni, hogy gyermekük a bal kezét használja. Előfordult, hogy a bal kezüket bekenték erős paprikával, hátrakötötték vagy éppen begipszelték.

A balkezesek világnapja alkalmából összegyűjtöttük a legfontosabb érdekességeket a balkezességről.

Már a terhesség során kimutatható  

Egy brit tanulmány alátámasztotta, hogy azok a nők fognak balkezes gyermeket a világra hozni, akik a terhesség alatt ösztönösen többször érintik meg az arcukat a bal kezükkel. Más tanulmányok kimutatták, hogy nagyobb eséllyel lesznek balkezesek a koraszülött babák, illetve, akiket idősebb anya hoz világra. Egy statisztika szerint a baba kétszer akkora eséllyel lehet balkezes, ha fiúnak születik, ugyanakkor, ha a pároddal mindketten jobbkezesek vagytok, a balkezesség valószínűsége csupán két százalék körül mozog. Ha azonban mindkettőtök balkezes, ez a szám akár ötven százalék is lehet.

Gyakori jelenség az ikreknél is  

A balkezesség kétszer nagyobb eséllyel fordul elő az ikerbabáknál. Az egypetéjű ikrek gyakran tükörképei egymásnak: például, ha az egyik ikernek a jobb orcáján van egy anyajegy, addig a másiknak egy ugyanolyan található a bal orcáján. Ez a tükröződés igaz lehet a bal- és jobbkezesség esetében is.

A balkezesség kétszer nagyobb eséllyel fordul elő az ikreknélFORRÁS: SHUTTERSTOCK

Nem aktívabb a jobb agyféltekéjük  

Az újzélandi Wellington Egyetem igazgatója, Gina Grimshaw szerint csak egy mítosz, hogy a balkezesek a jobb agyféltekéjüket használják inkább. A jobbkezesekhez hasonlóan a balkezesek 78 százalékának ugyanúgy a bal agyféltekéje az aktívabb.

Hajlamosabbak a mentális betegségekre  

A Yale és Texas Egyetemek kutatása szerint a mentális problémákkal küzdők nagyobb része balkezes. A 107 vizsgált résztvevő közül a bipoláris zavarban szenvedők 11 százaléka, míg a skizofrének 40 százaléka volt balkezes.

Félénkebbek, nehezen viselik a kritikát  

Az Abertay University kutatása szerint a balkezeseknél nagyobb eséllyel fordul elő diszlexia vagy figyelemzavar.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Továbbá arra is rávilágítottak, hogy a balkezesek kevésbé mertek belevágni valamibe, mert féltek, hogy hibáznak, nehezebben viselték a kritikát és félénkebbek is voltak.

Létezik szerzett balkezesség  

Igen, valóban létezik a szerzett balkezesség jelensége is: ha a jobb kéz annyira megsérül, hogy hosszú időn keresztül pihentetni kell, könnyen előfordulhat, hogy az illető a felépülés után a mindennapokban a bal kezét fogja gyakrabban használni.

Előfordul a felépülés után a bal kezét fogja gyakrabban használni. FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Nyitókép: life

life

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Szlovák védelmi miniszter: “Ez óriási hír” – Szlovákia 200 millió dollárt kap fegyverre az USA-tól

Szlovákia 200 millió dollárt kap amerikai kormányalapokból, amit amerikai katonai felszerelések vásárlására fordíthat. "Ez óriási hír, ezt a pénzt...

Vagyonnyilatkozatok: a kormány meghajlik az Európai Bizottság előtt

Újra kell számolja vagyonát november 1-je után számos politikai és közéleti vezető. Benyújtották az EB-vel egyeztetett vagyonnyilatkozattal kapcsolatos...

Több ország a világon, de köztük is Franciaország továbbra is nagy erővel támogatja Ukrajnát!

Catherine Colonna, francia külügyminiszter szerdán ígéretet tett arra, hogy Franciaország hosszabb távon is támogatja Ukrajnát Oroszországgal szemben. – Miközben Oroszország...

Belebukott a sikkasztási vádba a korábbi vezetőség: megválasztották az új elnököt a MOL horvátországi partnerénél – Mutatjuk, ki ő

Az INA horvát olajipari vállalat felügyelőbizottságása (fb) szerdán tudomásul vette a Mol Nyrt. által az INA igazgatótanácsába delegált...