2.4 C
Budapest
2022. december. 3. szombat

Minden álláshoz kell digitális jártasság

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Már csak egyes fizikai munkáknál fordul elő, hogy nem feltétlenül elvárás az informatikai alaptudás.

Az állások 80%-ának betöltéséhez szükség van már a digitális jártasságra – számolt be róla a Médiainfó. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) korábban közölte: már ma is szinte minden munkahely digitális, de néhány éven belül gyakorlatilag nem lesz olyan állás, amelynek betöltéséhez ne lenne szükség digitális kompetenciákra.

Emiatt közzé is tettek egy cselekvési tervet azzal a címmel, hogy „Oktatási kiáltvány: Az iskolai digitális oktatás megújítási terve”.

Horváth Ádám, az IVSZ oktatási igazgatója lapunknak elmondta, hogy ma már szinte nincs olyan munkahely, ahol ne kellene adatokat kezelni valamilyen módon, vagy irányítani valamilyen folyamatot döntően informatikai eszközök segítségével.

– A digitális írástudás és a különböző eszközök kezelésének ismerete már a legtöbb helyen alapvető elvárás, és vannak olyan területek is, mint például az energetikával vagy gyártással foglalkozó iparágak, ahol a speciális eszközök ismerete is szükséges – magyarázta Horváth Ádám.

Hozzátette, hogy már egy nagyobb pékség esetén is szükség van az informatikára, hogy például a logisztikát megfelelően tudják intézni. Ma már szinte nincs olyan élethelyzet, hogy ne valamilyen szoftver szolgáljon ki minket, ezért a munkaerőpiacon túl is fontosak a digitális ismeretek, hogy ne váljunk könnyen kiszolgáltatottá.

– A legfontosabb digitális alapismereteknek – tette hozzá a szövetség oktatási igazgatója –, az informatikai és adatmenedzsmentnek, az adatbiztonság kérdésének, a digitális dokumentumok kezelési ismeretének és az informatikai problémamegoldásnak éppen ezért kellene bekerülnie az oktatásba is.Az affinitás a lényeg

Borbély-Tóth Norbert, a Karrier Hungária Kft. IT-toborzási vezetője úgy véli, főleg az irodai munkáknál elkerülhetetlen, hogy informatikai alapismeretekkel rendelkezzenek a munkavállalók. Nagyon sok helyen elvárás az adatbázisok és szövegszerkesztők ismerete, illetve hogy tudjanak specifikusan keresni az interneten, és a vállalt irányítási rendszerek struktúrájának ismerete is fontos.

– Szerintem nem a speciális programok ismerete a legfontosabb, hanem az alapvető metódusok megértése, hiszen szinte már alig találni olyan pozíciót, ahol az alapvető informatikai affinitás ne lenne elvárás. Gondoljunk csak bele, sokszor már magához a munkára való pályázáshoz is számítógép, internet szükséges, vagy ahhoz, hogy egyáltalán találkozzunk az álláshirdetéssel – fogalmazott a toborzási vezető.

Ő úgy véli, a fiatalabbak alapvetően már jártasak az informatikai eszközök használatában, de a 45-50 évesnél idősebb korosztálynál ez már okozhat problémát.

– A korábbi generációk sok képviselőjével előforduló probléma, hogy ugyan a különböző programok használatát el tudják sajátítani, de verzióváltásoknál, új programoknál már gondjuk lehet. Sokan az idősebbek közül nem logikai alapon ismerik a programokat, tudásuk sokszor betanult, motorikus és bizonyos programokhoz kötött. Pedig át kell látni az alapvető metódust ahhoz – tette hozzá Borbély-Tóth Norbert –, hogy az új rendszereket is tudják majd kezelni.

Minden álláshoz kell digitális jártasság

Speciális programok
Szigeti Nikoletta, a Profession.hu HR services team koordinátora szerint az, hogy mit értünk alapvető informatikai ismeretek alatt, iparáganként és a pozíciók szintje alapján eltérő.

– A szellemi munkáknál leggyakrabban alapvető ismeret alatt az Office-ismereteket értik, ezek között is elsősorban a szövegszerkesztőket és a levelezőrendszereket.

A fizikai munkát igénylő pozíciókban jellemzően ilyen szintű elvárás nincs a jelentkezőkkel szemben – tudtuk meg a toborzási szakembertől.

A szakértő elmondta, komolyabb programok ismerete akkor elvárás, ha valamilyen speciális, pénzügyi, adminisztratív vagy mérnöki területről van szó. A multinacionális vállalatok által használt vállalatirányítási rendszerek ismerete nagy előnyt jelent a munkaerőpiacon. Az informatika területén pedig a különböző programozási nyelvek és speciális technológiák ismerete szükséges.
Minden álláshoz kell digitális jártasság

A két kategória

Felhasználói szintű ismeretekként sorolhatjuk fel az önéletrajzban, ha szövegszerkesztő program segítségével létre tudunk hozni egy levelet, táblázatkezelőben tudjuk használni az alapműveleteket és ismerjük a levelezőrendszer használatát is.

A haladó szintű ismeretek közé tartozik, ha valaki szöveg- és táblázatkezelőben makrókat – egyszerű, rögzített feladatsorokat – tud használni, sablonokat alkalmazni, utóbbi programban diagramokat tud készíteni, és az alapműveleteken túl függvényekkel is tud dolgozni.

 

Forrás: metropol

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A protein és a női szépség: Miért kulcsfontosságú a megfelelő protein bevitel a nők számára is?

A megfelelő fehérjebevitel viszonylag kulcsfontosságú minden ember, különösen az aktív személy életében. Azonban sokaknál a fehérjék csak az izomtömeg...

Ma este egy romantikus dráma arról, hogy hogyan lesz egy kiskatonából EMBER – Újoncok napja.. – videó

Nap mint nap filmek! Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégente 2 filmet, más és más...

Üzent a BKK: változik a közlekedés az ünnepek alatt – Ez sokakat érinthet!

Az adventi időszakban az utasok színvonalasabb és biztonságosabb kiszolgálása érdekében a hétvégi napokon sűríti egyes járatait, illetve nagyobb...

„Amit Németország csinál, az romboló a békére nézve” – Putyin és Scholz telefonon tárgyalt

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon közölte Olaf Scholz német kancellárral, hogy a német és nyugati irányvonal Ukrajnával...