Milyen otthonra találtak az ukrajnai menekültek Magyarországon?

Több, mint két éve tart a háború Ukrajnában. Két éve a legtöbben még nem gondoltuk volna, hogy a vége még ma sem lesz látható. Ahogy telik az idő, és a háború és béke kérdése politikai csatározások és a propaganda szalmabábjává válik, úgy feledkezik meg a társadalom arról, hogy az Ukrajnából menekültek még mindig velünk vannak, és még mindig, nap mint nap, segítségre szorulnak. A Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE) menekültekkel dolgozó csapatának és menekült ügyfeleinek tapasztalatait összegezzük – szemlézte ezt a helyzetet a Mérce.hu

Amikor 2022-ben a háború miatt elkezdtek menekültek érkezni Ukrajnából Magyarországra, szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ők is a leginkább kiszolgáltatott, segítségre szoruló csoportok közé tartoznak, hasonlóan az ULE eredeti célcsoportjaihoz. Már meglévő eszközeinket és bevált módszereinket használva elindítottuk menekültprogramunkat, különös hangsúlyt fektetve a közösségiségre és az ügyfelek bevonására a döntéshozatali folyamatokban.

Felismerve, hogy a társadalmi integráció függ az önálló lakhatáshoz és a közösségi támogatáshoz való hozzáféréstől, célunk, hogy megkönnyítsük a menekültek beilleszkedését, miközben a velük kapcsolatos negatív sztereotípiák leküzdésén is dolgozunk. Meglévő szaktudásunk és elkötelezettségünk ötvözésével arra törekszünk, hogy érdemi változást érjünk el a menekültek életében, és hozzájáruljunk egy befogadóbb társadalom kialakításához. Az Ukrajnából menekült családok albérlettámogatásban részesülnek, valamint szociális munkával segítjük őket, és a sorstárs-segítő csoportban, valamint egyéb közösségi programokon is részt vesznek.

Jelenleg a menekültprogramban 6 ember dolgozik, hárman adminisztrációs és koordinátori feladatokat látnak el, hárman pedig szociális munkásként segítik a menekülteket. A program külföldi alapítványi és pályázati pénzekből működik, állami vagy önkormányzati támogatást nem kapunk a működtetésére.

Menekült, oltalmazott, befogadott vagy menedékes státusz?

Sokban függnek a magyarországi menekültek lehetőségei, cselekvési terei és integrációs esélyei attól, hogy milyen státusszal tartózkodnak itt.

Menekültstátuszt a 2015-ös menekültválság óta a kormány jóformán senkinek nem ad: évente mindössze 100-200 ilyet osztanak ki. Az ukrajnai menekültek legnagyobb része menedékes státusszal tartózkodik itt,

és emiatt látják el őket, így például az egészségügyben minden olyan egészségügyi ellátásra jogosultak, amire a magyar állampolgárok is. A menekültstátusz esetén a védelem az állampolgárság megszerzéséig áll fenn, a menedékes státusz megszűnésének időponjtát az országgyűlés határozza meg.

Az ukrajnai menekültek menedékes státusszal is tudnak munkát vállalni, és a munkáltató be is tudja őket jelenteni. Akik hosszabb távon terveznek maradni (vagy munkáltatójuk nyomása alatt voltak), azok közül sokan váltottak munkavállalói státuszra (idéntől Nemzeti Kártyának nevezik), ami két évre szól, és igény szerint hosszabbítható, ha a munkahely változatlan.

Ezen kívül a ukrajnai kettős állampolgárokat (akik 2022. február 24-e után érkeztek Ukrajnából) is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a menedékes státuszú embereket – elméletben. Hangsúlyos, hogy elméletben – a gyakorlatban sokszor nem kezelik őket egyenlőként, ami nagy részben betudható az előítéleteknek is, mivel sokan legnagyobb részt kárpátaljai romák.

Sok félreértés adódik abból is, hogy az emberek azt gondolják, az ukrajnai menekültek sok és sokféle pénzügyi támogatásra jogosultak, mivel a legtöbb EU-s tagállam valóban így reagált a háborús vészhelyzetre.

Itthon azonban nem ez a helyzet, a menedékes státusszal rendelkező felnőttek mindössze havi 22 ezer forint támogatást kapnak a magyar államtól (ha nincs munkájuk), a gyerekek után pedig havi 13 ezer forint jár.

A kettős állampolgárok a – 2008 óta változatlan összegű – családi pótlékra is jogosultak, amelynek előnye az, hogy a folyósítása nem függ a háborús helyzettől, hátránya viszont az, hogy igen hosszú időbe, 60 napba telik, amíg a támogatást elkezdik folyósítani.

Egészségügy, oktatás és egyéb hálátlan kérdések

Ahogyan említettük, a menedékes státusz magában foglalja az állami egészségügy szolgáltatásaihoz való hozzáférést is. Sajnos a gyakorlatban még több nehézséget gördít az egyébként sem fényes ellátás útjába a rendszer azoknak, akik nem magyar állampolgárok. Az egyik ilyen a már említett munkavállalói státusszal járó bizonytalanság. Akik ilyen státusszal rendelkeznek, azok TAJ-szám alapján kapnak ellátást, amint viszont a munkaviszonyuk megszűnik, úgy megszűnik a társadalombiztosításuk is (a Nemzeti Kártyával rendelkezőknek ilyen esetben Magyarországot is el kell hagyniuk).

Ennél még csavarosabb a helyzet a kettős állampolgárok esetében, ahol még a hivatalos megoldás sem egyértelmű. Ők nem rendelkeznek TAJ-számmal, (magyar állampolgárként TAJ-számot csak egy éve bejelentett lakcímmel vagy bejelentett munkával igényelhet az ember). Emiatt nekik általában az ukrán útlevelükben található pecsét (ami igazolja, hogy 2022. február 24-e után jöttek át a határon) a „bizonyíték” arra, hogy menekültek, és így ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek egészségügyi ellátásban is, mint a menedékesek. Sok családnak viszont nincs pecsét az útlevelében (vagy sokszor a gyerekeknek nincsen útlevele), mert magyar útlevelükkel jöttek át a határon, emiatt nem látják el őket Magyarországon. Ez egy olyan probléma, amivel évek óta küzdenek az ULE munkatársai, és jelenleg sincsen rá megoldás, így egyedi utakat szoktunk rá találni.

A kettős állampolgárokat és a menedékeseket egyaránt számtalan hátrány és diszkrimináció éri az egészségügyben, rengetegszer elküldik őket akkor is, amikor kötelesek lennének ellátni. Az egyesületnek volt olyan ügyfele, akit mentő vitt be a kórházba, majd fél nap múlva hazaküldték a szükséges vizsgálatok nélkül, hogy „jöjjön vissza, ha haldoklik”, mondván, hogy csak sürgősségi esetben látják el.

Az ukrán menekültekkel a háziorvosok is sokszor viselkednek visszautasítóan, de gyakran a kerületi háziorvos megtalálása is nehézséget okoz nekik. A gyermekeknél is nehézséget okoz, hogy a gyermekorvosok általában nem látják el az ukrán gyerekeket, és így adott esetben az iskolából való hiányzást sem tudják hivatalosan igazolni.

„A legnagyobb nehézség, amibe ütköztek a menekültek, az az orvosi ellátás. Nem akarják ellátni őket az orvosok TAJ-kártya nélkül, sokszor volt, hogy még nem is akarták fogadni őket.”

– emelte ki egyik ügyfelünk, Erika. Erika a sorstárs-segítő csoport egyik mentora, Ukrajnából menekült a háború elől 2022-ben, azóta segít az ULE többi ügyfelének az egészségügyben és oktatásban való érdekérvényesítésben.

Magyarországon tankötelesnek számít minden olyan 16 éven aluli gyermek, aki 3 hónapnál tovább tartózkodik az országban, bármilyen státusszal. Sajnos a körülmények ehhez nem adottak, ami leginkább a nyelvi korlátokra vezethető vissza. Az ukrán gyermekeknek általában magyar iskolákban, magyar nyelvű órákon kell részt venniük – talán nem meglepő, hogy a sikeres integrációhoz, és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében foglalt oktatáshoz való jog érvényesüléséhez ez nem igazán járul hozzá.

„Az iskolában nem tudtak segíteni a tanításban, mert nem volt tolmács, aki legalább az alapokat tudná nekik magyarázni. Például az én lányomat, aki jó tanuló, meg akarták buktatni, csak azért, mert ukrán”

– emlékszik vissza Erika.

Persze van kivétel: volt olyan iskola, amely állami támogatásból tudott magyar mint idegen nyelv órát biztosítani a menekült gyerekeknek. A menekültek nagy része Kárpátaljáról érkezett, így beszél magyarul, viszont így is sokan vannak, akik csak ukránul tudnak.

A gyakorlatban így sok család nem küldi iskolába a gyerekeket, vagy azért, mert nem látják értelmét annak, hogy a gyermek olyan tanórákat üljön végig, amelynek a nyelvét nem ismeri, de azért is, mert sok elrettentő történetet hallottak már a menekült gyermekeket érő iskolai zaklatásról.

Az itthoni 2 ukrán iskolába a hosszú várólista miatt meglehetősen nehéz bekerülni, így sok gyermek online folytatja a tanulást a korábbi, ukrajnai iskolájában, ami hivatalosan nem felel meg a tankötelezettség szabályainak. Noha arról nincs tudomásunk, hogy ennek bárkire nézve jogi következményei lettek volna eleddig,

a gyermek értelemszerűen sérül ebben a helyzetben, hiszen nem jár közösségbe, elszigetelten van otthon, aminek súlyos következményei lehetnek egy szocializáció szempontjából ennyire érzékeny életszakaszban.

Néhány olyan iskoláról van tudomásunk, ahol egyes tanárok külön, a tanórákon kívül is foglalkoznak az ukrán diákokkal, de ez túlterheltségük miatt értelemszerűen igen ritka.

A kárpátaljai kettős állampolgárok helyzete bizonyos szempontból ennél könnyebb, bizonyos szempontból viszont nehezebb. Könnyebb, mert ők beszélik a nyelvet, nehezebb viszont, mivel náluk fokozottan érvényesül a roma aktivisták által tematizált tendencia, miszerint a magyarországi romáknál gyakori, hogy a képességeiktől függetlenül, az egyszerűség kedvéért a kelleténél alacsonyabb osztályba írják be őket, vagy, még súlyosabb esetben SNI-s, vagy fogyatékkal/spektrumzavarral élőknek való iskolába küldik őket. Ennek a szellemi és szociális fejlődésükre mért hatásai tragikusak és beláthatatlanok.

Utcáról lakásba, menekültként

Az ULE számára a lakhatás kérdése volt az, ami miatt a háború kitörésekor rögtön magunkénak éreztük a menekültek segítésének feladatát. Ezt kezdetben szolidáris lakásfelajánlások szervezésével tettük, a Habitat for Humanity-vel partnerségben, azonban, ahogy a háborús helyzet mindinkább elhúzódott, albérlettámogatássá alakítottuk át a programot.

Az ukrajnai menekültek legnagyobb része, függetlenül a státuszuktól, piaci albérletben lakik.

A Habitat for Humanity éves jelentéseiből, de az Utcáról Lakásba! Egyesület anyagaiból is kiderül az, amit egyébként is a bőrén érez minden dolgozó ember: átlagos fizetésből albérletet fenntartani jóformán lehetetlen. Mint ahogy minden eddig említett probléma, úgy ezutóbbi is fokozottan érinti a menekülteket. Nehezítő tényezők a nyelvtudás, a származásuk miatti előítéletek, az, hogy sok esetben gyerekekkel és háziállatokkal költöznének. Emellett természetesen az anyagi bizonytalanság is nagyobb, hiszen a munkavállalás terén sokkal szűkösebbek a lehetőségeik, mint a magyar állampolgároknak – erre később még kitérünk.

A menekülteknek rengeteg ideje és energiája megy lakáskeresésre, nem ritka, hogy 3-4 hónapba telik, hogy albérletet találjon még egy középosztályi hátterű család is.

Ha viszont már megvan a lakás, a legtöbbüknek sikerül hosszú távra szerződni, aminek elengedhetetlen szerepe van a beilleszkedésben. A tartós és biztos lakhatással rendelkezők tudnak hosszú távra tervezni, és ehhez igazítani a munkát, az iskolát. A legtöbben szeretnek itt lenni, szeretik az embereket és a környezetet, így sokszor a lakhatás nyújtotta biztonság hiányzik csak az életükből.

No de akarnak-e dolgozni?

Ha valaki rákérdez a menekültekkel dolgozó szociális munkásoknál, hogy milyen ügyben kérnek tőle leggyakrabban segítséget, majdnem biztos, hogy a munkakeresést, munkavállalást fogja mondani. Ez persze sok mindent magába foglal, fordítást-tolmácsolást, segítséget önéletrajz megírásában, konkrét munkakeresést, stb.

Mint már korábban írtuk, sok menekült már munkavállalói státuszban van itt, amelynek előnye, hogy legalább biztosan rendelkeznek bejelentett munkával. Ez ugyanis sajnos közel sem alapvetés, az itt élő menekültek nagyon nagy része dolgozik feketén, a végzettségüktől függetlenül. Nők általában takarítói munkákat, férfiak építőipari betanított munkát vállalnak.

A be nem jelentett munka hátrányait nem lehet elégszer hangsúlyozni: rövid távon leginkább a bizonytalanságot és a munkáltatói visszaéléseknek való kitettséget, hosszú távon a társadalombiztosítás és nyugdíjjárulék hiányát jelenti.

Ez sokszorosan terheli az alacsonyabb társadalmi státuszú menekülteket, különösen sérülékeny csoportba tartoznak a kárpátaljai roma ügyfelek. A magasabb iskolázottságú, középosztályi hátterű menekültek esetében más szempontból szomorú ez: sokan közülük diplomások, vagy más magas szintű végzettséggel rendelkeznek, nyelvtudás híján mégsem tudnak a szakterületükön elhelyezkedni, így számukra is marad a fizikai munka.

Jó lenne a jövőbe látni

Az, hogy mit várnak a jövőtől, nagyban meghatározza a menekültek mentális jóllétét. Az ULE ügyfelei esetében egyre többeknél látjuk azt, hogy lemondanak a hazájukba való visszatérésről, vagy legalábbis az nem szerepel a rövid távú terveik között. Ők általában jobban állnak a beilleszkedéssel, van közösségük, és a nyelvtanulásban is egyre jobb eredményekkel büszkélkedhetnek.

Aki viszont továbbra is a hazatérésről álmodozik, annak sokkal nehezebbek a mindennapjai.

Náluk jellemzőbb az elszigetelődés, a depresszió, a nehézségek a munka- és lakáskeresésben, a kapcsolatok kialakításában. A legnehezebb feladat az idősebb, demens ügyfelek támogatása, akiknek az állapotán a háborús traumák a legtöbbet rontottak. Ezekben a helyzetekben az ellátórendszer nagyban megnehezíti az emberek életét; a folyton változó jogszabályok és bürokrácia a szociális munkásoknak is sok plusz energiába és arányosan így több munkájukba kerül, hogy segíthessenek a menekült ügyfeleknek.

„A legnehezebb mentálisan, hogy senki sem tudja, hogy mikor lesz a háborúnak vége, csak sodródnak az árral.”

– Szandi is az ULE sorstárs-segítő csoport egyik mentora, 2022-ben Kárpátaljáról érkezett családjával, az ULE menekült ügyfeleinek segít az érdekérvényesítésben.

Az ittlét megkönnyítésében és a szociális háló kiépítésében elengedhetetlen szerepet játszik az Utcáról Lakásba! Egyesület közösségi fókuszú munkája, amely az egyéni esetkezelést egészíti ki.

A közösségiség sok lábon áll: az ukrán nemzetiségű ügyfelekkel közös főzéseket és kézműves programokat tartunk, a kárpátaljai ügyfeleink pedig a közösségi programok mellett sorstárs-mentorálásban is részt vehetnek. Egyik kárpátaljai menekült ügyfelünket már munkatársként tudhatjuk magunk között, így kollégánkként segíti az újabb, még kevésbé önálló ügyfeleinket. Általa nagyobb rálátásunk van a menekült ügyfelek igényeire, így emelkedhetett a szakmai munkánk színvonala.

Ezen felül az ULE minden ügyfele számára nyitottak a nagy közös ünnepeink, például a közös bográcsozás vagy a karácsonyi ünnepségek. Ezek az apróságnak tűnő dolgok azok, amiknek a megtartó erejét alábecsülni nem szabad, túlbecsülni pedig nem lehet.

Ez a cikk a TechSoup és a HiveMind Digital Activism programjának részeként született meg.

Kiemelt kép: Közös főzés az ULE egyik programja során Fotó: Utcáról Lakásba Egyesület

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu