2015. augusztus 19.
Szerző: Kiszelly Zoltán politológus
A csónak megtelt! Egyre több nyugat-európai vezető ismeri (f)el, hogy az újkori népvándorlás kritikus pontjához érkezett. Egy küszöbön álló választás (mint nemsokára Ausztriában) jótékony hatással van a problémamegoldó képességre, ám a tartós megoldásra még várni kell. Vagy mégsem?
Erről is Cameron tehet! — Gondolhatják sokan Brüsszelben. Amikor az euróválság szélárnyékában “már majdnem sikerült” a tagállamok rovására tovább növelni az EU hatalmát, akkor a britek azzal jönnek elő, hogy több hatáskört kellene a nemzetállamoknak visszaadni. Egészen eddig ez egy hipotetikus vita volt, ám az újkori népvándorlás láttán már tagállamok egész sora gondolja úgy, hogy az EU helyett ők hatékonyabban oldanák meg a helyzetet. Kinyitották Pandora szelencéjét.
A hatályos szabályok csődöt mondtak. Európa szerte nyíltan beszélnek a Dublini toloncegyezmény, és a szabad mozgást biztosító Schengeni Egyezmény kudarcáról. A látlelet egyértelmű, de milyen legyen a minap már Angela Merkel által is sürgetett új európai menekültpolitika?
Az első váltóállításra az uniós és a tagállami megoldás között lenne szükség. A dolog már itt sántít, hiszen egyes országok (mint Anglia) nem is akarják feladni szuverenitásukat, míg más tagországok már most sem érdekeltek az uniós szabályok betartásában (pl. nem regisztrálnak minden migránst).
Az uniós szintű megoldások egyik véglete az ausztrál modell lehetne, amelyben a szigorúan őrzött határokon csak legálisan juthatnak át a migránsok. A hiányszakmákban megnyitják a legális bevándorlás lehetőségét, miközben a menedékkérőket az EU területén kívül helyezik biztonságba, és ott döntenek kérelmükről.
A másik, sajnos valószínűbb, brüsszeli javaslat a jelenlegi helyzetet konzerválná, csak bővítené a legális munkavállalás lehetőségét és megtoldaná azt egy kötelező befogadási kvótával. Migárnsok tízezreit utaztatnák ide-oda a kontinensen, akik idővel a saját logikájuk szerint úgyis oda mennének, ahová a remény hajtja őket.
(Az Európai Tanács tagjai.)
Jelenleg aligha várható, hogy az EU gyökerénél kezelje a problémát: Nem szüntetik meg a húzóhatást például azzal, hogy szűkítik a “politikai menekült” fogalmát. Most ugyanis mindenki annak mondja magát. Nem büntetik a hazudozást, az adatok eltitkolását, vagy az embercsempészekkel való együttműködést, pedig aligha hihető, hogy a migránsok 90%-a fura mód pontjanuár elsején született, vagy ilyen sok lenne közöttük a homoszexuális. Az is furcsa, hogy személyazonosító okmányaik rendre “elvesznek”, de csodák csodájára az okostelefonjaikat mindig sikerül megőrizniük.
Igazmondásra persze az EU részéről is szükség lenne: Végre ki kéne mondani, hogy Európa nem tud, és nem is akar mindenkit befogadni. Azt persze ne várjuk, hogy az EU gazdasági befolyását latba vetve a sarkára áll, és a békés rendezésre kényszeríti azokat a “partnerországokat”, amelyek most a Közel-Keleten, vagy Fekete-Afrikában saját pecsenyéjüket sütögetik.
Azt se várjuk, hogy Brüsszel beismeri képességeinek korlátait, és az újkori népvándorlás érdemi kezelését teljesen átengedi a tagállamoknak. Leginkább tüneti kezelésre számíthatunk, amivel a nyugati magországokban tovább nőnek a jogos lakossági félelmek és a “politikailag korrekt” fősodor politika és média közötti távolság. Ebből csak a bevándorlásellenes pártok húznak politikai hasznot.
Merkel kancellárnak alighanem igaza lesz: Az újkori népvándorlás valóban tovább fog feladatot adni, mint az euró válsága. Azt nem tette hozzá, hogy a kettő mennyire összefügg, hiszen az Eurózóna gyengélkedő perifériáján pont a bevándorlásellenesség lehet az a téma, amely a neoliberális gazdaságpolitikával szemben kritikus pártokat (Olasz- és Franciaországban) 2017-ben hatalomra juttathatja. Könnyen lehet, hogy győzelmük esetén, néhány éven belül már tényleg nem olyan lesz a közös európai valuta, mint amilyennek azt ma ismerjük. Már csak ezért sem tüneti kezelésre, hanem érdemi megoldásra van szükség. Ha erre uniós szinten nincsen lehetőség, akkor tagállami szinten!
forrás: Mozgástérblog.hu
