Mindenki úgy gondolja, hogy a legfiatalabb testvérnek a legjobb, mert ők csak „el vannak kényeztetve” és „könnyebben barátkoznak”, de ez vajon tényleg így van?

Kezdjük ott, hogy az, hogy egy ember mennyire barátkozik könnyen nagyban függ attól, hogy inkább extrovertált vagy introvertált beállítottságú-e a személy.

Ez pedig nem azon múlik, hogy az embernek kisebb vagy nagyobb testvérei vannak, ez egy alap személyiség, ami később meg is határozhatja egy egyén életét.

Az, hogy a legkisebb gyerekek el lennének kényeztetve megint csak nem éppen így igaz. Lehet, hogy elsőre úgy látszik, hogy könnyebben megkapnak dolgokat, mint korábban nagyobb testvéreik, de ez nem biztos, hogy annak köszönthető, hogy ők a „kedvenc” gyerekek, hanem előfordul, hogy szimplán azért, mert a szülők ekkorra már feladják a harcot és inkább leveszik a polcról a huszadik plüsst, minthogy ugyan azt az időt rászánják a lebeszélésre, mint előtte. Igen is megesik, hogy a szülő eddigre megunja a gyerekkel való foglalkozást, mivel sokan azért vállalnak csak gyereket, mert „ez a normális”, ezért mire a legkisebbre kerül a sor simán csak nincs kedvük megint annyi energiát fektetni a nevelésbe, mint előtte. Ilyenkor a gyerek persze eleinte örül, hisz megkapja a játékokat, amiket szeretne, ellenben amikor már komolyabb szükségletei vannak eszmél rá, hogy ez a fajta elkényeztetés csak puszta „lustaság” eredménye.

Lehet ugyan, hogy a legidősebb gyerek „kitapossa” a kisebbnek az utat, de mivel ez az út eddigre jól járhatóvá válik nem mindig fogadják el, ha kistesó nem a kényelmes sétára vágyik, hanem saját maga fedezné fel azt a bizonyos utat, ami lehet, hogy teljesen máshova vezet.

Ezekből, az idősebb testvérekhez való folyamatos hasonlításokból adódhat az is, hogy a legfiatalabb testvérnek több barátja van, mivel ha otthon nem, majd máshol éri el, hogy ne arra buzdítsák, hogy olyan legyen, mint valaki más, még ha az jó példa is, hanem a saját útjának megkeresésére ösztönözzék.