Ha a gyerekünk többszöri kérésre sem teljesíti, amit mondtunk neki, a legegyszerűbb odamenni hozzá, kézen fogni, és kivinni a fürdőszobába (hogy kezet mosson vagy levetkőzzön és megfürödjön), a konyhába (hogy végre leüljön az asztalhoz), a szobájába (hogy elrakja a játékait).
Ebből meg fogja érteni, hogy nincs apelláta, komolyan gondoljuk, amit mondtunk, és ragaszkodunk hozzá.
Ha még így sem hajlandó megtenni, amit kérünk tőle, nincs más választásunk, mint hogy figyelmeztessük, milyen következményekkel járhat, ha továbbra sem hallgat ránk, és természetesen rójuk is ki rá a büntetést, ha nem gondolja meg magát!
A büntetés lehetőleg kapcsolódjon az elkövetett vétséghez (vegyük el tőle a játékot, ha a földhöz vagdossa; zárjuk ki a társasjátékból, ha nem tartja be a szabályokat), igazodjon annak nagyságához, ne tartson sokáig, és időben ne legyen távol tőle!
Hogyan büntessünk?
Vegyük el a gyerekünktől a játékokat, ha a figyelmeztetésünk ellenére is dobálódzik velük!
Tiltsuk el az esti tévénézéstől!
Tiltsuk el a délelőtti játszóterezéstől!
Negyedórával korábban kelljen lefeküdnie!
Ültessük le 2-5 percre a „gondolkodószékre”!
Neki kell eltakarítania a sáros foltokat a szőnyegről, amelyeket a csizmája hagyott!
És hogyan ne?
Ne fenyegessük azzal, hogy kidobjuk a játékait a kukába, vagy elzárjuk egy hétre!
Ne tiltsuk el 3 napra a számítógépezéstől!
Ne tiltsuk el az egész hétvégére a játszóterezéstől!
Ne fenyegessük azzal, hogy nem visszük többé magunkkal, ha vásárolni megyünk! Nem minden büntetés használ! Az is lehet, hogy rövid távon hatásosnak tűnik, hosszú távon azonban inkább árt! Vegyük alaposan fontolóra tehát, hogyan büntetünk!
Üldögélés a „gondolkodószéken”
Kiváló módszer arra, hogy a gyerekünk egy kicsit elgondolkodjon arról, mit is tett. Csak rövid időre ültessük le, addig, amíg megnyugszik (3-6 éves gyerekek esetében csak 2-5 percre)! Nem érdemes 3 éves kor előtt alkalmazni, mert a bölcsődés korú gyerekek még nem képesek összekapcsolni az általuk elkövetett vétséget a következményével!
Tegyük a gyerekünk elé a stopperórát vagy a homokórát, így jobban felfogja, mennyi időt kell a „gondolkodószéken” töltenie, és nem fog állandóan minket kérdezgetni, hogy mikor kelhet végre föl róla! Amikor letelik a kiszabott idő, ne kezdjünk újra prédikálni vagy elmagyarázni, miben hibázott! Keressünk inkább neki valami érdekes elfoglaltságot! Ne különítsük el, és ne zárjuk be sehová! Ültessük le egy székre, a kanapéra vagy a lépcsőre, de mindenképpen valahol a közelünkben! Ahol biztonságban érzi magát. Ne szégyenítsük meg, ne állítsuk vagy térdepeltessük a sarokba, arccal a falnak fordulva!
Ne küldjük a szobájába, mert ha egyedül kell lennie, csak nyugtalanabb lesz! A szobájának olyan helynek kell maradnia, amelyhez csak jó emlékek kapcsolódnak (mert így tud például könnyen elaludni). Ha ahhoz szoktatjuk hozzá a gyerekünket, hogy el kell vonulnia a szobájába, ha valami rosszat tett, akkor ne csodálkozzunk, ha kamaszkorában is gyakran bezárkózik majd!
Eltiltás valamitől
Ha nem találunk az elkövetett vétséghez kapcsolódó büntetést, tiltsuk el valamitől a gyerekünket, de ne hosszú időre! A büntetés nem lesz hatásosabb, ha nem egy estére, hanem két napra tiltjuk el a tévénézéstől, vagy ha nem egy órára, hanem egy egész hétre vesszük el a kedvenc játékát! Ne tiltsuk el semmi olyasmitől, ami hasznos számára, és aminek a hiánya érzelmi szempontból nagyon megviselheti!
Jóvátétel
Ez a büntetés közvetlenül a vétséghez kapcsolódik, sőt belőle következik. A gyerekünknek hozzá kell szoknia, hogy ha megsért valakit vagy kárt tesz valamiben, jóvá kell tennie! Szedje össze, amit szétszórt; takarítsa össze a cserepeket, ha eltört valamit; kérjen bocsánatot, ha goromba volt; vigasztalja meg a kishúgát… Ha ezt megteszi, rendben van a dolog.
Forrás: delina
