A Milói Vénuszról, a klasszikus szépségeszményt kifejező ókori görög szoborról sokan azt tartják: a „tökéletes nő” művészi megjelenítése.
Miután a Milói Vénusz 1821-ben megérkezett a párizsi Louvre-ba, az ókori szobrászat egyik leghíresebb alkotása lett. Megingathatatlan népszerűsége azóta is foglalkoztatja a tudósokat és kritikusokat, minthogy fontos ízléstörténeti jelenségekre vet fényt, vagyis arra, hogyan változott az idők során a szépség és az érték fogalma a művészetben. Bár akadtak olyan művészettörténészek, akik kétségbe vonták a szobor jelentőségét, kedveltsége – a felfedezése óta eltelt csaknem kétszáz, évben – mit sem változott.
Szépségideál
Amikor a Milói Vénuszt „antik” műalkotásnak nevezzük, arra gondolunk, hogy az ókori görögök vagy rómaiak idejéből származik. Sokáig nehézségekbe ütközött e korok szobrászatának tanulmányozása, minthogy viszonylag kevés mű maradt fenn, s azok is többnyire másolatok. A Milói Vénusz görög munka, de keletkezési idejének megítélésében a tudósok véleménye sokáig eltért: némelyek szerint a klasszikus (i. e. 480-323), mások szerint a hellenisztikus korban (i. e. 323-30) készült.
A szobrot 1820-ban találta meg az égei-tengeri Mélosz (mai nevén Mílosz vagy Milo) szigetén egy görög paraszt, miközben a földjén ásott. A mű tőle került a francia követ. De Riviére márki birtokába. A követ XVIII. Lajos francia királynak ajándékozta a szobrot, az uralkodó pedig végül a Louvre-nak adományozta. Eleinte a szakemberek az i. e. IV. század közepén tevékenykedő Praxitelészt, az egyik legnagyobb ókori görög szobrászt tartották az alkotójának.
Ám ezt a föltevést sokan vitatták, éspedig azzal érveltek, hogy a szobor mellett egy márványtömböt találtak (ez mára már elveszett), s a kövön egy másik szignatúra (alkotói kézjegy) olvasható: „AMaiandrosz parti Antiochiából származó …androsz [Alexandrosz vagy Agaszandrosz]”. A XIX. század vége óta a művészettörténészek az i. é. 100 tájára, a hellenisztikus kor második felére teszik a szobor készítési idejét. Ügy vélik, hogy az alkotás régebbi stílusok kifinomult ötvözete – az idealizált fej az i. e. V. század végi, a test pedig az i. e. IV. századi stílusnak felel meg.
A szobor tőként annak köszönheti hírnevét, hogy a XIX. századi kritikusok a nőiszépség tökéletes megjelenítésének tekintették. A művész, az arányok kényes rendszerét és a gondosan megtervezett testtartást használta föl arra, hogy a tökéletes emberi testet ábrázolja. Ezt láthatjuk a derűs arcon és a harmonikusan megformált, enyhén nyújtott felsőtesten, mindezekhez járul az elegáns kontraposzt (a test ellentétes irányú mozdulataiból kialakított egyensúly), illetve a kelme redőinek hangsúlyozása.
A női szépség bemutatására törekvő művészek magától értetődően választották témájukul Vénuszt (a görög mitológiában Aphroditét), a szerelem és a termékenység istennőjét. A teljesen meztelen női alak ábrázolása még ritka volt a korai görög művészetben, de az i. e. IV. században tevékenykedő Praxitelész már kifaragta az ókor egyik leghíresebb szobrát: a Knidoszi Aphroditét (i. e. 350 körül). A szobronaz istennő meztelenül jelenik meg, amint fürdéshez készülőéivé éppen leveszi ruháját. Ennek mintájára készült két másik hellenisztikus istennőszobor is – a Capitoliumi Vénusz és a Medici Vénusz -, ezek szinten igen nagy hatással voltak az utókor művészeire. Mindkettő úgynevezett Venus pudica-pózban ábrázolja az istennőt, vagyis az álló Vénusz kezével szemérmesen eltakarja mellét és ágyékát.
A Milói Vénusz azonban más: testét részben ruha borítja, hiányzó karjai meg jobb lábfeje miatt a művészettörténészek régóta találgatják, milyen lehetett az eredeti testtartása. Némelyek szerint a szobor az ábrázolások Venus victrix típusához tartozik, s az az aranyalma van a kezében, amelyet Parisz neki ítélt, miután Junó vagy Minerva (Héra vagy Athéné) helyett őt látta a legszebbnek. A közelben találtak egy márvány-töredéket, amely lehet az almát tártéi kézfej is. Más tudósok azt föltételezik, hogy az istennő bal lábát Mars sisakján nyugtatta, pajzsát pedig maga előtt tartotta, hogy abban nézhesse visszatükröződő képmását. Az is fölmerült, hogy a mű egy szoborcsoport tagja, s éppen Marsot (Arészt) ejti rabul bájaival.
Forrás: delina; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
