17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMilliókat csalt ki egy magát ördögűzőnek, halottlátónak kiadó nő

Milliókat csalt ki egy magát ördögűzőnek, halottlátónak kiadó nő

Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta

– tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön.

A Kalocsai Járási Ügyészség által benyújtott vádirat szerint a nő az első, egy közösségi oldalon megismert áldozatától először kisebb összeget kért, hogy a pénzt oltárra helyezve kiűzze a gonoszt a sértettnek szerelmi csalódást okozó férfiból. Később azzal fenyegette, hogy ha nem fizet neki újabb összegeket, akkor az ördög rosszat fog tenni a családjával. A sértett a kapott útmutatásoknak megfelelően egy buszmegállóban egy „néma lánynak” – aki valójában a vádlott volt – tíz alkalommal összesen több mint 1,2 millió forintot adott át.

A szintén közösségi oldalon megismert másik áldozatának pedig azt hazudta a vádlott, hogy már egy ideje figyelik, ezért el kell őt rejteni. Kérte, hogy a megbeszélt találkozóra a sértett az összes értéktárgyát vigye magával, majd a néhány napig a lakásán „rejtegetett” áldozata személyes adatait, okmányait megszerezte és a tudta nélkül mobiltelefonokat vásárolt. A sértett férjét is felhívta, azzal, hogy a felesége náluk van, és csak akkor engedik szabadon, ha fizet. A fenyegetés hatására a férfi 394 ezer forintot utalt át a vádlottnak.

A nő 600 ezer forintot csalt ki harmadik, a buszon megismert áldozatától is, akinek azt ígérte, hogy összeismerteti egy halottlátóval, aki segít kideríteni tragikus körülmények között elhunyt fia halálának okát. Ezután felhívta áldozatát és halottlátóként bemutatkozva készpénzt, ékszereket kért a „közvetítőn” keresztül eljuttatni hozzá. Miután a sértett – akinek 600 ezer forintjába került hiszékenysége – felismerte, hogy csalás áldozata lett, a vádlott is feljelentést tett az ismeretlen halottlátó ellen.

Az ügyészség a más ügyben fogva lévő, büntetett előéletű vádlottra végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem