Home Életmód Életmód hírek Milliók imádják Kína legszebb fenekű nőjét!

Milliók imádják Kína legszebb fenekű nőjét!

Menő autó, tengerre néző lakás, és saját fitneszstúdió. Ezt sikerült összehoznia alig egy év alatt a 21 éves Gao Qiannak, miután tavaly nyáron megválasztották Kína legszebb fenekű hölgyének – írta a helyi sajtó.

A fitneszfanatikus fiatal ugyan csak mindössze ötezer jüanos, azaz nagyjából 200 ezer forintos pénzjutalmat zsebelhetett be a megtisztelő címmel, az igazi nyeremény az ismertség volt.

Mostanra már több mint kétmillióan követik rendszeresen a kínai közösségi oldalakon, de a róla készült fotók megtalálhatóak az Instagramon is.

Az ismertséget pedig már igazán nagy pénzzé tudta váltani. A NetEase cikke szerint már akkor vagyont gyűjtött össze jól kidolgozott testének köszönhetően, hogy meg tudta vásárolni álmai autóját, egy csodás lakást, valamint megnyithatta saját fitneszstúdióját.

Mindezért persze meg kellett dolgoznia.

Gao elmondása szerint naponta hat órát tölt el alakja formálásával a konditeremben.

Természetesen leginkább olyan gyakorlatokkal, amik a feneket dolgoztatják meg.

Ez annyira sikeres lett, hogy már csak laza ruhákban megy ki az utcára, amik nem emelik ki csodaszép hátsóját.

Az emberek ugyanis folyamatosan csak azt bámulták.

És nem egyszer előfordult, hogy kisebb csődület alakult ki körülötte, ahogy a járókelők legalább egy pillantást akartak vetni a fenekére.

Forrás: 24.hu, Instagram, Twitter

 

ElőzőElfogadhatatlan, hogy a jogszabályok figyelembe vétele nélkül döntsenek a betelepítéséről
KövetkezőVádat emeltek egy osztrák férfi ellen, mert bántotta a magyar kalauzt
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás