13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságMilliárdos támogatást kap a Hortobágyi Nemzeti Park: mutatjuk, mire költik a pénzt

Milliárdos támogatást kap a Hortobágyi Nemzeti Park: mutatjuk, mire költik a pénzt

A hazai nemzeti parkok kiemelt feladata, hogy bemutassák és a nagyközönséggel megismertessék a természeti értékeket.

Az igazgatóságok az operatív programok keretében megvalósuló fejlesztések 13 százalékát, majdnem 5 milliárd forintot fordítanak a természetvédelmi bemutató infrastruktúra fejlesztésére

– jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Hortobágyon, a Natura 2000 területek bemutatását segítő projekt zárórendezvényén.

Még több gazdasági hír itt!

Rácz András a nemzeti parkokban megvalósuló nevelési programok tartalmi bővítésének, folyamatos megújulásának fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a tevékenység meghatározó eleme a hazai környezeti szemléletformálásnak – olvasható az Agrárminisztérium közleményében. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltése, az emberek egyre inkább az aktív kikacsolódást, a túrázást, a kerékpározási lehetőségeket keresik. Hozzátette: a nemzeti parkokban zajló fejlesztések célja, hogy az infrastruktúra és az igazgatóságok ökoturisztikai kínálata igazodjon az új igényekhez.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkban folyamatosan zajlanak a fejlesztések, jelenleg is 5 projektet valósítanak meg több mint 4 milliárd forint összértékben. Hozzátette: ezeknek a beruházásoknak is nagyban köszönhető, hogy évente 160 ezer regisztrált látogató keresi fel az igazgatóság hortobágyi létesítményeit. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a Hortobágyi az egyik legismertebb nemzeti parkunk. A Natura 2000 területek minél szélesebb körben történő megismertetését, népszerűsítését célozta a most záruló, mintegy 555 millió forintból megvalósuló projekt – mondta el a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. Kovács Zita elmondta, hogy a fejlesztés segítségével egyebek mellett 8 féle mobil kiállítási csomaggal, interaktív játékokkal, információs táblákkal, új oktatási anyagokkal és kiadványokkal bővült az igazgatóság kínálata. Ennek köszönhetően hatékonyabbá vált a környezeti nevelés, ami nagyban hozzájárul a védett területek megismertetéséhez.

Még több gazdasági hír itt!

A projekt keretében megújultak a Fecskeház Erdei iskola közösségi terei és a Bátorligeti Ősláp kiállítóhelye. Interaktív játékokkal és információs táblákkal bővült a Tiszakürti Arborétum, a Jászberényi Sasközpont, a Górési természetvédelmi mentőhely kínálata, a Cégénydányádi kastélyparkban egy kültéri foglalkoztató is épült. Emellett az igazgatóság területén több magasles létesült, amely segíti a Natura 2000 területekkel kapcsolatos információk átadását, valamint a területen található fajok és élőhelyek bemutatását. Ezen kívül applikáció, webes játék, rajzfilm, gyermekdalok és természetfilm is készült. Bodó Sándor országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos a természet- és környezetvédelem ügyét minél szélesebb körben megismertetni a társadalommal. Hozzátette: a most záruló projekt küldetése is az, hogy gyakorlati eszközökkel, interaktív módon, a természetben hozza közelebb ezeket a fontos ügyeket a fiatal generációhoz.

Címlapkép forrása: napi

agrarszektor

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work