Home Főhírek Belföldi hírek Miközben hányt a diáklány, a férfi mögé lopózott és megerőszakolta..

Miközben hányt a diáklány, a férfi mögé lopózott és megerőszakolta..

Twitter

Baráti iszogatásnak indult, de az este a lány számára rémálomba fordult.

Az Indiana Egyetem hallgatóját, Samuel Elliottot  őrizetbe vette a rendőrség, miután szexuális bűncselekmény elkövetésével vádolták meg. A helyi sajtó beszámolója szerint a fiatalok egy hét fős barátai társaságba iszogattak, ahol a lány annyira kiütötte magát, hogy rosszul lett és elvonult a mosdóba. Samuel utána ment és megerőszakolta félig eszméletlen lányt.

A 18 éves diák állítólag megerőszakolta egy diáktársát, miközben az egy kollégiumi WC-ben hányt.

A diáklány vallomása szerint lefeküdt a földre, miután nagyon rosszul érezte magát, ezután hányni kezdett. Elliot ekkor lépet be a fürdőszobába, és megkérdezte, hogy szexehet-e vele, mire a lány a lány azt válaszolta, hogy túl részeg ahhoz, hogy döntsön. Ezután a fiú kezébe vette az irányítást letolta a nadrágját, és megerőszakolta a részeg lányt.

Egyik barátjuk a használt óvszert is megtalálta , amit a hűtőben tartott bizonyítékként, majd átadott a nyomozóknak.

(VIA)

Hirmagazun.eu

ElőzőRepülőgépszerencsétlenség: lezuhant egy repülőgép, mindenki meghalt.. – videó
Következő„Egy nagymamának nem kellene felnevelnie az unokáit” – a 61 éves nő otthagyta a családját, hogy beutazza a világot..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás