28.3 C
Budapest
2022. augusztus. 11. csütörtök

Miközben Budapesten tüntetők gyülekeznek, Szegeden már egy hidat is elfoglaltak a demonstrálók – videó

Dátum:

Megosztás:

Szegeden is heves érzelmeket váltott ki a katatörvény elfogadása. Miután Novák Katalin köztársasági elnök ma délután aláírta a törvénymódosítást, tüntetők kezdtek gyülekezni a városban azzal a céllal, hogy elfoglalják a Belvárosi hidat. Nos, úgy tűnik a céljukat elérték, már nem lehet átmenni a hídon.

Ahogy arról médiánk is beszámolt már nem csak a fővárosban demonstrálnak az elégedetlen katások a törvénymódosítás ellen, melynek értelmében jóval kedvezőtlenebb adózást kell folytatniuk a jövőben.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A szegediek tüntetését a futárok kezdeményezték, de részt vesz rajta a Kutyapárt és a Momentum is, illetve az ellenzék volt miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter is, aki a közeli Hódmezővásárhely polgármestere.

Elfoglalták a hidat

A demonstráció este 6-kor vette kezdetét, de még most is, este 9 óra után is több százan voltak a beszámolók szerint. Végül – az ígéretüket megtartva – elfoglalták a Belvárosi hidat, amit este 11 óráig mindenképpen tartani szeretnének.

Szegeder információi szerint nagyjából háromszáz hídfoglaló van. Ugyan vannak, akik már hazafelé szivárognak, az emberek jelentős része tartja magát a 11 órához.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

szegeder, blikk

Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrán elnök kabinetfőnöke: Még a tél beállta és a következő fűtési idény kezdete előtt sürgősen véget kell vetni Ukrajnában a harcoknak

Még a tél beállta és a következő fűtési idény kezdete előtt sürgősen véget kell vetni Ukrajnában a harcoknak –...

Kim Dzsong Un fényes győzelmet hirdetett a covid felett – Közben a húga kikotyogta, hogy a nagy vezér is lázas beteg volt

Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un fényes győzelmet hirdetett a Covid-19 felett, közben azonban a nővére elmondta, hogy...

A fél országra figyelmeztetést adtak ki: hidegörvény jön – Ilyen időjárásra lehet számítani csütörtökön

Egy hidegörvény érkezik kelet felől, erőteljes-gomolyfelhő képződésre és elszórtan záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk csütörtökön. A sok napsütés mellett egyre...

Tűz ütött ki csütörtökre virradóra egy faipari üzemben, Magyarbánhegyesen.

Hét városból riasztottak tűzoltókat, mert akkora a tűz, hogy a falu is veszélyben van Tűzoltóink a katasztrófavédelmi munkatársaikkal együtt...
facebook