3.3 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Migránsokkal megrakott kamionok tartanak Magyarország felé

Dátum:

Megosztás:

Újabb embercsempész akció hiúsult meg. Illegális határsértőket találtak egy Magyarországra tartó kamionban!

Tizenhat ázsiai határsértőt fogott el szerdán a román határrendészet. Egy török nyergesvontató rakterében bújtak el, így próbáltak  illegálisan bejutni Magyarországra – írja az MTI.

A török állampolgár, aki a kamiont vezette, szerda hajnali 5 órakor jelentkezett járművével határátlépésre a Nagylak-Csanádpalota határátkelőnél. A fuvarlevélben az állt, hogy fémedényeket szállít Svédországba. A teherautó átvizsgálásakor viszont kiderült, hogy tizenhat iraki, iráni és szíriai – 14 és 37 év közötti – állampolgár utazik illegálisan.Többségük korábban próbált már menedéket kérni Romániában.

Miután kihallgatták őket, kiderült, hogy azért akarták átlépni a román-magyar határt, hogy bejussanak a schengeni övezetbe. Az autó vezetője viszont azt állította, hogy nem tudott a raktérben elbújt emberekről.

A román hatóságok a kamionban talált emberek ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt, a sofőr ellen pedig bűnsegédlet gyanújával kezdeményeztek bűnvádi eljárást.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...