18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMigránsok csaptak össze Belgrádban

Migránsok csaptak össze Belgrádban

Összecsaptak a pakisztáni és az afgán bevándorlók Belgrádban.

A szerb fővárosban rendszeresek a viták és az összetűzések a bevándorlók különböző nemzetiségű csoportjai között. Az összecsapás nyomai még napközben is látszódtak az aszfalton.

A Közgazdasági Egyetemhez közeli parkolóháznál csaptak össze a pakisztáni és afgán migránsok, összesen mintegy harmincan. A bevándorlók az élelmen vesztek össze. A vita odáig fajult, hogy kések is előkerültek. Ketten megsérültek, kórházba kellett szállítani őket.

Állítólag az élelmiszer miatt vesztek össze, azonban a közeli bolttulajdonosok elmondása szerint ennél komolyabb volt az ügy.  Két olyan migráns csoport csapott össze egymással, akik között vannak olyanok, akik részt vesznek az embercsempészetben, vagy legalábbis közvetítő szerepet töltenek be. Két változat is szóbeszéd tárgya lett a közelben élők és dolgozók szerint. Az egyik szerint a késelőnek a megkéseltek tartoztak mintegy ezer euróval, ami körülbelül 300 ezer forintnak felel meg, emiatt csaptak össze a csoport tagjai. A másik történet szerint a területi felosztás miatt került sor az összetűzésre.

Több fiatalkorú sérült is van

Két kiskorú afgánt engedtek ki éjszaka a kórházból, akik az esti összecsapásban sérültek meg. Egyikük lábán szerzett sérülést, míg másikuk könnyebb sérüléseket szerzett. Egy harmadik migráns, az egyik fiatal bátyja, több mint 12 késszúrást szenvedett el, kritikus állapotban van, gépek tartják életbe.

Nagyon nagy területen szóródnak szét a bevándorlók és így bárhol, egy pillanat alatt kialakulhat valamilyen verekedés, összeszólalkozás. Az ottani humanitáriusok elmondása szerint sokszor éjszaka történnek a verekedések és agresszív szóváltások, akár késsel fenyegetik egymást, és tettlegességig is fajulhatnak a dolgok, ahogy ezt a legutóbbi eset is bizonyítja.

Migránsok csaptak össze Belgrádban

forrás: M1 Híradó

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work