Forrás: Messzelátó
Miközben az európai polgárok elkezdtek felocsúdni a párizsi terror okozta letargiából, lassan mindenki számára világossá válik, hogy az uniós menekültpolitikát teljesen új alapokra kell helyezni, amely a gyakorlatban is biztosíthatná a „Fortress Europe” koncepció gyakorlati megvalósulását.
Mindennek ellenére a brüsszeli politikai elit egy meghatározó része – élükön Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével – a francia főváros utcáin történt véres események ellenére nem mutat hajlandóságot a közösségi migrációs szabályozás gyökeres átalakítására. Szerintük ugyanis a migráció miatt kialakuló munkaerő-túlkínálat indíthatja be ismételten az európai államok gazdasági növekedését.
A gazdasági statisztikák azonban ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják, amelyek tükrében Junckerék törekvései csupán szürreális lázálmokként értelmezhetőek. De még ha Junckernek igaza is lenne, mindez megérne annyit, hogy gazdasági érdekeket a társadalmi érdekek fölé helyezve kezelhetetlen kulturális feszültségeket vállaljunk magunkra? Tekintettel a kérdés politikai érzékenységére, érdemes érzelmek nélkül, gazdasági adatokra támaszkodva felmérni a lehetőségeket.
Az uniós állampolgársággal nem rendelkező migráns munkavállalók foglalkoztatása kapcsán kialakult egyik tévhit szerint a migránsok munkaereje az adott állam GDP-jét jelentős mértékben megnöveli. A helyzet azonban ezzel ellentétes, ráadásul ezt már a mostani migrációs válság előtti elemzések is megállapították. Példának okáért egy 2013-as átfogó OECD tanulmány szerint a bevándorlók foglalkozatásának 1 százalékos növekedése átlagosan 0,1 százalékkal járul hozzá az OECD tagállamok GDP növekményéhez, ami marginális hatásnak minősül. Ugyanakkor az egy főre jutó GDP csökken, mivel a GDP növekedési aránya elmarad a migránsok foglalkoztatási arányától. Ráadásul a németországi felmérések szerint az olcsóbb migráns munkaerő alkalmazása az átlagbéreket 0,1 százalékkal csökkentette, miközben 10 migráns munkavállaló átlagosan 3 német foglalkoztatottat szorított ki elsősorban a munkaerőpiac alacsonyabb szakképzettséget igénylő területeiről.
Következésképpen elmondható, hogy a migráció okozta bércsökkenés hatására megindul egy munkaerő-piaci és jövedelmi átrendeződés, amelynek vesztesei az alacsony képzettségi szintű szegényebb helyi munkavállalók, míg nyertesei az olcsóbb munkaerőt alkalmazó tőketulajdonosok és azok a migránsok, akiknek sikerül elhelyezkedniük. Illúzióink azonban ne legyenek! A bajor IFO gazdaságkutató intézet szeptemberi kimutatása szerint a Németországba érkező bevándorlóknak mindössze 10 százaléka rendelkezik integrálható szakképzetséggel, így a munkaerő-piacot jelentősebb mértékben torzító hatásokat sikerülhet elkerülni.
Az inaktív bevándorlók azonban a munkaerőpiac helyett az állami költségvetésre gyakorolnak sokkal súlyosabb hatást. Az OECD adatai alapján kijelenthető, hogy a megfelelő szakképzetséggel és szilárd munkavállalási preferenciákkal rendelkező bevándorlók – többségében fiatal és egyedülálló férfiak –foglalkoztatási rátája 75 százalék környékén alakul, ami az unió 65 százalékos foglalkoztatási átlagához képest kimagaslónak számít. Ezzel szemben a menekültek, valamint a családegyesítési programokon keresztül érkező migránsok foglalkoztatási aránya kellő szakmai felkészültség hiányában rendkívül alacsonyan, 25-30 százalék környékén alakul, amely 20 év után sem haladja meg a 75 százalékos rátát. Mindez a jelenlegi migránsáradat kellős közepén drasztikus költségvetési kiadásokat ró az európai államokra.
Magyarországon az inaktív migránsok 20 évig tartó integrációs támogatása a jelenlegi juttatások alapján fejenként körülbelül 21 millió forintot emésztene fel. Összehasonlításképpen ebből az összegből egy magyarországi egyetemista 800 ezer forintos átlagos taníttatási költségét 26 évig lehetne fedezni. A helyzet pedig még inkább kiábrándító, ha a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tapasztalatait is figyelembe vesszük, miszerint a folyósított integrációs támogatásokkal az esetek többségében a migránsok berlini és stockholmi repülőjegyeit finanszírozzuk. A helyzet azonban számukra ott sem lesz más.
Mindezek alapján kifejezetten úgy tűnik, hogy a mostani kontrollálhatatlan migránstömeg káros hatásokat fejt ki az európai államok gazdaságaira és társadalmaira. Ugyanakkor, ha valóban hasznot tudnánk hajtani a gazdasági bevándorlók munkájából, a gazdasági materialista érdekek elsőbbségével csak a kulturális feszültségek eszkalálódását kockáztatjuk. Párizs pedig már nem csupán egy intő jel volt, hanem egy új korszak kezdete.
Egyre többen vannak, akik újraolvassák Huntington civilizációk összecsapásáról írt művét, mondván „Huntingtonnak igaza volt”. Szomorú tény, hogy Huntington tévedett. A civilizációs konfliktusokat ugyanis szerinte a civilizációkat egymástól elválasztó törésvonalak mentén fogják megvívni. Mára azonban a kezelhetetlenné váló migrációval és a vele járó szélesedő multikulturalizmussal a civilizációs harc Európa centrumába került. Oda, ahol a leginkább sebezhetőek vagyunk.
Cseke Bence
MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok szakértő
