4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Míg kómában volt, kiürült Lali király kincstára: gyógyszerre is alig telik Boros Lajosnak

Dátum:

Megosztás:

Megdöbbentő dolgot jelentett ki Boros Lajos. A rádiós legenda tíz évvel azután, hogy kényszernyugdíjba ment, visszatérne az éterbe. Tizennyolc évig készítette a leghallgatottabb reggeli műsort Bochkor Gáborral, mielőtt szögre akasztotta a mikrofont, de úgy tűnik, ez nem teremtette meg a nyugodt pihenés anyagi hátterét: ma már rászorulna arra a bevételre, amely egy országos vagy egy szélesebb körben sugárzott rádiónál ütné a markát.

– Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk magyarázta lapunknak az egykori Lali király. – Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen, nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés.

Boros Lajos ugyan négy évvel ezelőtt a Bézs nevű online rádióban dolgozott és a Bumeráng-trió harmadik tagjával, Voga Jánossal is készített egy ideig felvett és az előfizetőknek kiküldött műsorokat, az egészségügyi problémái jó ideig megakadályozták, hogy komolyan visszatérhessen régi szenvedélyéhez, a rádiózáshoz. Az elmúlt hét évben többször műtötték, volt prosztataproblémája, kapott pacemakert és végül egy nagyobb szívműtét után öt hétig feküdt kómában. A rádiós végül tavaly nyárion a Blikknek mondta ki először: meggyógyult. Azóta pedig egyre több tettvágy fűti, és mivel a korábban szintén sikeresen űzött stand-up műfaj számára talán már túl fárasztó lenne, úgy gondolja, a rádiózás lehet a megoldás a problémáira.

Boros Lajos és Bochkor Gábor 18 évig rádióztak együtt /Fotó: Ringier-archívum Boros Lajos és Bochkor Gábor 18 évig rádióztak együtt /Fotó: Ringier-archívum

– Én már 1970-ben rádióztam, és bevallom, nagyon hiányzik. Imádom a rádiózás spontaneitását, a szabadságát ennek a műfajnak és szerintem még mindig jól tudnám csinálni. De arra is nyitott lennék, hogy egy fiatal tehetséggel közösen készítsünk valamit, szerintem tudnék mit tanítani nekik – jelentette ki a 75 éves Boros Lajos, aki a beszélgetés alatt többféle műsorötlettel is előállt, amelyeket szívesen megosztana rádiós illetékesekkel is.

– Nekem az lenne a legfontosabb, hogy adják meg a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerülhessek a hallgatókkal, mert egy jó rádióműsornak szerintem ez a lényege – jelentette ki a legendás rádiós, aki még arra is nyitott lenne, hogy újra reggeli műsorban szerepeljen, igaz, annak van egy feltétele.

– Nekem van egy nagyon jó kis stúdióm itthon, szóval simán be tudok kapcsolódni itthon, mert szeretném ezt már a saját közegemben csinálni.

Fotó: Zsolnai Péter

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...