Home Tudástár Természetvédelem, élőlények védelme Miért ültessünk majd kordonos fát?

Miért ültessünk majd kordonos fát?

kordonosfa

Milyen érvek szólnak mellette a helytakarékosságán túl is? Igaz az ideális ültetési idő tavasszal van, de most a téli nyugalmas időszakban megtervezhetjük a kertünket.
Miért ültessünk majd kordonos fát?

Amikor egy kordonos fát szándékozunk vásárolni, kétféle választási lehetőségünk van: letehetjük a voksunkat a faiskolában nevelt, általában már néhány éves fiatal fa mellett, amely viszonylag drága ugyan, de megkímél a kezdeti nevelési munkálatok egy részétől. Ha pedig egy megszokott, egy vagy kétéves facsemetét választunk, amelynél még nem kezdték el a kialakítási procedúrát, akkor több fajta közül válogathatunk, és a fa későbbi formáját is magunk határozhatjuk meg. Ha kevés a helyünk, és kis fát szeretnénk, akkor törpe alanyra oltott fát vásároljunk. Ha nagyobb teret kívánunk kitölteni, akkor közepes növekedésű alanyon nevelt oltványt válasszunk.

A falra erősített támrendszer alkalmas minden magvas, illetve csonthéjas termésű gyümölcsfaj legyező alakban történő neveléséhez. Ehhez válasszunk olyan facsemetét, amely egyenes középső hajtással rendelkezik, és a föld fölött kb. 40-50 cm magasságban ágazik el. A fölösleges vagy a fal irányába növő ágakat a csemete elültetése után azonnal távolítsuk el.

A zsinóros támrendszer az olya alma és körtefajták nevelésére alkalmas, amelyeket lassan növő gyökéralapra nemesítettek. A párosával elhelyezkedő oldalágak a vezérágról jobbra, illetve balra indulnak ki, és gumis bevonatú kötöző-dróttal kell ezeket az állványzat keresztdúcaihoz rögzíteni. Ezt a munkát legjobb tavasszal elvégezni, amikor a hajtások még puhák és hajlékonyak. A kordon magassága ne haladja meg a 2,5 métert, szélessége pedig a 4,5 métert.

Forrás: szepzold; Képek: szepzold;

Exit mobile version
Megszakítás