Borzalmas, amit a fejéhez vágnak, de elmondta, hogy miért történt így!

Balázs Klárit rengeteg támadás érte az életében amiatt, mert nem szült gyereket, pedig szerinte ezt mindenkinek joga van eldöntenie magának. A prűdséget tartja a támadók okának -írja a Bors, akinek elmondta milyen sérelmek érték.

Balázs Klári és Korda György Fotó: RAS, Blikk

BALÁZS KLÁRI ÉS KORDA GYÖRGY FOTÓ: RAS, BLIKK

„Azért nem lehet beszélni, mert az embe­rek prűdek, proccok és nem őszinték” – so­rolta mérgesen a Borsnak Klári. – „Nagyon szomorú, hogy rengetegen nem mernek őszinték lenni ebben a kérdésben, inkább a hazugságot választják. „Jaj, istenem, majd’ belehaltam, hogy nem lett gyerekem”, nem igaz. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy akar vagy nem akar.”

A 39 éve boldog házasságban élő Klárinak viszont megvoltak az okai, amiért így látta jobbnak, amiért így alakult az élete:

„Sokszor kaptam ezért hideget, meleget. Hogy lehet az, hogy aki ilyen boldog házasságban él, jó anyagi körülmények közt, miért nem vállalta be a gyereket? Az életünk így alakult, így hozta. Amikor fiatalabbak voltunk, és belefért volna, akkor állandóan utaztunk. Mi a harminckilenc évből tízet nem voltunk Magyarországon. Amikor először leültem magammal megbeszélni ezt a dolgot, átgondoltam: akkor jó, megszületik, de két hónap múlva el kell mennünk, mert aláírt amerikai szerződésünk van hat hónapra. Igen, elviszem a gyereket, de ha nagyobb lesz, akkor hol lesznek a gyökerei? Hol jár óvodába, iskolába?”

Egy ismerőse egyenesen azt mondta neki, hogy sírd el magad, és mondd, hogy nem lehet.

„Az nem én vagyok. Elég felnőtt voltam, hogy eldöntsem, mit csináljak, mit tudok felelősséggel vállalni. Sosem bántam meg, hogy így alakult az életünk. Tudom, hogy nem leszek szimpatikus, de nem érdekel. Legyen mindenki őszinte! Ezt a fajta életet találtam jónak. Ketten, szerelemben, sikerben. Nekem így szép, így kerek az életem. De azt hozzáteszem, kifejezetten jóban vagyok a gyerekekkel, szeretem őket és ők is engem. Aki ismeri, az tudja, Klári nagyon is gondoskodó, felelősségteljes ember. Nem az a fajta, aki csak magával törődik, sőt.”

Borsnak azt is elmagyarázta, hogy anyukájára is vigyázott, ahogy most a férjét is óvja mindentől. Szemrehányást sosem kapott a családtól, hogy miért nincsen gyerek.

„Ez volt az éle­tünk. Dolgoztunk, le­mezeket csináltunk, külföldön éltünk. Ezt vi­szont sokszor végigbeszéljük, hogy egészségügyi szempontból mennyit ártott, hogy soha nem pihentünk. Nem volt té­ma, lesz-e gyerek, miért nem lesz. Nem kéne senkit elítélni a döntése miatt, mindenkinek a ma­gán­ügye.”

Bors