2.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Miért NE vegyen Nexus mobilt

Dátum:

Megosztás:

forrás: BZI/hirado.hu

A szupertelefon-sztori, avagy hogyan süllyesszünk el egy márkanevet. Tudatosan, vagy akaratlanul, egyre megy.

 Miért NE vegyen Nexus mobilt

Még 2010-ben jelent meg a Google első referenciatelefonja, a Nexus One, amit keresetlen egyszerűséggel csak szupertelefonnak, később zászlóshajónak hívtak. A Google ezzel a mobillal nyitotta meg a sorát a Nexus-vérvonalnak, melyben évente megjelenő készülékeinek előállítását mindig külső gyártóra bízta. A legendás Nexus One előállítását a HTC-re, a Nexus S-t, majd a Galaxy Nexust a Samsungra hagyták. Ezután már számokkal nevezték el: jött a szépséges, elöl-hátul üveglap Nexus 4, amit az LG gyártott. Talán az utolsó, a Nexus névhez többé-kevésbé méltó darab a Nexus 5 volt.

Ezeknek a mobiloknak volt két-három, minden más Android telefontól megkülönböztető erényük. Először is, a remek ár-érték arányuk, mert bár soha nem voltak hibátlanok, de ennyiért ilyen jót nem lehetett más gyártónál vásárolni; másodszor, hogy mindig (2-3 évig) megkapták a legfrissebb Android operációs rendszert, s elsőként részesültek minden frissítésből; harmadszor pedig, mert a Nexusok „tiszta” Androidokat futtattak, nem volt rajtuk kéretlen gyártói-kereskedői, eltávolíthatatlan bloatware szoftver. Talán főként a két utóbbi miatt hívták a Nexusokat fejlesztői telefonnak.

A törés a tavaly indult, mától már nem árusított Nexus 6-tal (Motorola) következhetett be. Talán a prémium kategóriába vágyhatott a Google, talán nagyobb nyereséget szimatolt: a 6-os ára mindenesetre a mérettel egyetemben (közel táblagép lett a 6-os) sohasem látott magaslatokra ugrott.

Tovább romlott a helyzet az immáron kétféle idei Nexussal: jött a kisebbik, a másikhoz képest olcsóbb készülék, a műanyag Nexus 5X (LG gyártmány), valamint a megint prémium kategóriában elgondolt Nexus 6P (Huawei), amit vélhetően azért kellett P-nek elnevezni, mert elfogytak a számok: a 7-es ugyanis foglalt, azzal numerálják a Google táblagépét.

Csak a képtelen árképzést, azt tudnánk feledni! Itt már beszámoltunk róla, hogy Európában mintegy 40 százalékkal többe kerülnek az egyébként online árusított Nexusok, mint Amerikában. A remek ár-érték arány elveszett.

Ráadásul a Nexus 6-os óta más gyártók (LG, Samsung, Sony) is hamar, néha gyorsabban frissítenek. A Google One mindenesetre a minap jobbról előzött 6.0.1-re.

Ha pedig a felhasználó csupasz Androidot akar, gyártói nehezékek nélkül, akkor ma jobb ötlet CyanogenModot, vagy OxigenOS-t választani. A nexusosok méretes fórumozó-fejlesztői közössége részben már úgyis átpártolt oda.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...