7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMi történhetett? Rejtélyesen eltűnt a kínai újságíró, aki Vuhan lezárt helyeire bejutva,...

Mi történhetett? Rejtélyesen eltűnt a kínai újságíró, aki Vuhan lezárt helyeire bejutva, a hatóságok akarata ellenére tudósított az embertelen állapotokról

Csen Qiushi január 24-én érkezett meg Vuhanba, azóta tudósított a közösségi médiában a koronavírus epicentrumában uralkodó állapotokról a külvilág számára. Néhány napja azonban az újságíró rejtélyesen eltűnt, családja attól fél, a férfit karanténba zárhatták.

Quishi éppen aznap érkezett meg Vuhanba, amikor kiderült, elhunyt az az orvos, Li Ven-liang, aki már decemberben figyelmeztetni próbálta kollégáit és ismerőseit a közelgő, immár a 2003-as SARS-járványnál is súlyosabb vírusra. Nem sokkal később a hatóságok azonban megpróbálták elhallgattatni Ven-liangot, aki végül január 24-én veszítette életét koronavírusos megbetegedés következtében. A 34 éves orvos halála óriási felháborodást váltott ki Kínában, ahol több ezren kezdték el követelni a szólás- és sajtószabadságot.

Alig két héttel később azonban úgy tűnik, újabb, az igazságra fényt derítő kínai újságíró körül alakul botrány. Quishi ugyanis kórházakat, lezárt helyeket látogatott meg Vuhanban, ahol megmutatta a koronavírus epicentruméban uralkodó embertelen állapotokat. A Youtube-ra január 30-án feltöltött videójában az újságíró amellett, hogy hosszan beszél tapasztalatairól, megmutatta azt is, ahogy egy lázas férfi a kórház előtt esett össze, miután napokig nem kapott orvosi ellátást, illetve azt is, hogy az oxigénmaszkos betegek a kórház zsúfolt folyosóin, átmeneti, összetákolt ágyakban fekszenek.

Qushi annak ellenére tudósított Vuhanból, hogy tudta, a kínai hatóságok fekete listáján szerepel a korábbi leleplező videói miatt.

„Nem csökken a lelkesedésem, amíg élek, folytatom a tudósítást. Ha a haláltól nem félek, miért kellene tőled, Kommunista Párt?” – mondta a férfi, aki néhány nappal ezelőttig rendszeres kapcsolatban állt a családtagjaival. Csütörtök óta azonban senki nem tudta elérni.

A CNN megtudta, családját arról értesítették, a férfit néhány napja karanténba zárták. A szülők viszont attól tartanak, mindez Qushi akarata ellenére történhetett, a férfi ugyanis vuhani tartózkodása során egyszer sem panaszkodott egészségügyi problémákra. A vuhani rendőrség a CNN megkeresésére ellenben azt válaszolta, semmilyen információjuk nincs az eltűnt férfiról.

Mindeközben a Weibót, a kínai közösségi médiát elözönlötték a férfit hősnek tituláló bejegyzések. Sokan attól tartanak Quishinek a kínai hatóságok nem csak a szólásszabadságát, hanem a személyi szabadságát is korlátozták.

(Index) / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem