Már nyomát sem látni a mécseseknek és a plüssöknek az iskola előtt Pesterzsébeten, pedig sokan szeretnék még a gyászukat, együttérzésüket kifejezni.

Nem csak Pesterzsébetet, hanem az egész országot megrázta az a tragédia, ami a 9 éves R. Richárddal és családjával történt október 10-én, múlt hét kedden. Mint arról lapunk beszámolta harmadikos kisfiú anyukájával ment aznap iskolába, azonban az alsósok beengedésére szolgáló kapunál egy szemétszállító teherkocsi manőverezett éppen, ami véletlenül nekiment a kapu oldalának. 

Pesterzsébet, iskolai tragédia, búcsúztató
A tragédiára több száz mécses és gyertya emlékeztette az arra járókat – Fotó: Bors

Az ütközéstől az egyik tartó betonfal kidőlt, egyenesen az éppen ott sétáló Ricsire és az anyukájára zuhant: a kisfiút teljesen maga alá temette a több mázsás törmelék, míg édesanyjának, Krisztinának a lábára zuhant a beton. Bár az asszony lába eltört, még ki tudta szabadítani magát a tömb alól, és azonnal a fiához botorkált, hogy kimentse imádott gyermekét, ám Ricsin már nem lehetett segíteni

A történtek után nem csak Ricsi osztálytársai, az iskola tanulói, sporttársai, barátai és az iskolai dolgozók, de az egész kerület gyászba borult, a baleset helyszínén pedig egy emlékhelyet alakítottak ki a tragikus sorsú kisfiú emlékére. 

A kapunál ezért hosszú napokig halomba gyűltek a plüssállatok, focilabdák, a mécsesek és a gyertyák is, melyeket nap, mint nap újra gyújtottak az iskolába járók és a környéken élők.

Pesterzsébet, iskolai tragédia
Az emlékhelynek már hűlt helye sincs – Fotó: Bors

Ám az utóbbi napokban már csak hűlt helyét látni az emlékhelynek: a plüssök és a mécsesek szinte mind egy szálig eltűntek.

 A helyeik lapunknak elmondták, hogy ők szerették volna újra meggyújtani az emlékezés lángját: 

Minden nap elmentünk ott, volt, hogy meg is gyújtottam mécsest. Aztán sétáltam ki, és egyszer csak jóformán minden eltűnt

– mondta szomorúan egy asszony. 

A helyszínen valóban nem látni már az emlékhelyet, a szörnyű balesetre már csupán a helyszínelés nyomai és az iskola bejárata fölött lengedező fekete zászló emlékeztet. 

Pesterzsébet, iskolai tragédia, fekete zászló
Az iskola elején még lengedezik a szomorú fekete zászló (Fotó: Bors)

 A nő elmondta: úgy sejti, hamarosan végső nyugalomra helyezik a fiút:

A mécseseket akkor szokták elvinni, amikor közeleg a temetés, vagy megtörtént a szertartás. Lehetséges, hogy itt is erről van szó 

– vélekedett.

Forrás

SKYTING MAGAZIN