33.3 C
Budapest
2022. augusztus. 15. hétfő

Mi lesz a dohányosokkal?

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Sokan egyenesen diszkriminációnak tartják, míg mások jogos döntésnek. Az Egyesült Államok után az Európa Unió is célul tűzte ki a dohányosok helyzetének megnehezítését.

Mi lesz a dohányosokkal

Most nálunk is a Parlament elé került a törvényjavaslat, amely kitiltaná a dohányzást az összes vendéglátóhelyről. Ha a törvénytervezetet elfogadják, júliusra a kávézók, vendéglők, kocsmák már füstmentesek lesznek. Viták a Parlamentben és házon kívül. Az tény, hogy a dohányzás káros az egészségre. Ezt szinte mindenki tudja. Az is tény – legalábbis egy 2007-es felmérés is ezt támasztja alá – miszerint Magyarországon a felnőttek harmada, a fiatal felnőtt nők csaknem fele dohányzik.

A Magyar Tüdőgyógyász Társaság nemrég kiadott közleménye szerint a dohányzással kapcsolatos tervezett szigorítás már a jövő évben megközelítőleg ezerrel csökkenthetné a szívinfarktusok számát. Az ellenvetések között legtöbbször azt hallhatjuk, hogy milyen adóbevételektől esik el az állam.

Egy statisztika szerint körülbelül 425 milliárd forintba kerül a dohányosok egészségügyi ellátása, ezzel szemben 250 milliárd a cigarettából származó adóbevétel. Még ha a számok nem is pontosak, azért látható a nagy különbség. Az is kimutatott tény, hogy a passzív dohányosok körében jóval gyakoribb a tüdődaganat kialakulása.

Nem nagyon veszik komolyan az emberek. Míg a vérnyomás- és cukorméréssel tudatosabban élnek, addig a tüdőkapacitással nem foglalkoznak. Bár nagy az ellenállás a törvénnyel kapcsolatban a dohányosok részéről, tény, hogy vízválasztó lehet. Az is igaz ugyanis, hogy minél jobban tiltjuk, annál inkább rágyújt a dohányos. Az tehát a kérdés, hogy betartható lesz-e a törvény, ha megszavazzák?

Sajnos az iskolákban is megfigyelhető az a tendencia, hogy a 14- 18 év közötti korosztályból egyre többen dohányoznak. Bár az iskolák tiltják ezt, de ha a gyerek kimegy az utcára, már nem tehetnek semmit, nincsen a kezükben szankció.

Több iskolaigazgató kezdeményezte, hogy az önkormányzat alkosson egy olyan rendeletet, miszerint az iskolák körzetében 200 méteren belül senki ne dohányozzon. És ami a legfontosabb, ezt ellenőrizzék is, például a közterület felügyelők.

A viták legélesebb felszólalói a vendéglátósok, akik attól félnek, hogy a dohányzás tiltása után jelentősen lecsökken a forgalom.

Forrás: lifepress

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Életveszélyes időszak kezdődik Magyarországon – figyelmeztet a minisztérium

A mustgáz veszélyeire hívja fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook-oldalára vasárnap feltöltött posztban. Jelezték,...

Lebukott a Vodafone, milliókra bírságolták meg őket: így kompenzálják az érintett vásárlókat

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone valótlanul hirdette korlátlanként egyes mobilnet-kiegészítő csomagjait. A cég elismerte a...

Megfosztaná az embereket a tulajdonuktól a Világgazdasági Fórum – írja a bitkoinbazis.hu

A 2020-as COVID-19 világjárvány alatt a világ bankjai, multinacionális vállalatai és nemzetközi szervezetei elkezdték népszerűsíteni a nagy visszaállítás...

Óvodába vitte a Viszkis a kislányát.. Bár ne tette volna..!! Ilyen gyomorforgató módon fogadta őket a többi szülő, csak mert az apukája bankrabló volt..

Megváltoztatta a szerelem és Anna lánya születése Ambrus Attila életét, ám az egykori Viszkis rabló mégsem szabadul a...
facebook