10.3 C
Budapest
2022. október. 4. kedd

Mi készül Komlón? Egymás után vásárolják a lakásokat az arabok!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Tíz hónap alatt 16 komlói lakást vásároltak meg arab országból érkezők – tudta meg a Népszabadság a város polgármesteri hivatalától.

Mi készül Komlón? Egymás után vásárolják a lakásokat az arabok!

Az előző években egyetlen hasonló vétel sem volt. A vásárlók zöme kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Szíriából és a perzsa Iránból is. Ez azért meglepő, mert Komló nem éppen idegenforgalmi célállomás. A régi vicc szerint egy vetélkedő második díja kéthetes komlói nyaralás volt, míg az első helyezettnek egyhetes komlói üdülés lett a jutalma.

Tény, hogy a munkahelyek hiányától szenvedő Komlón olcsón lehet jó állapotú panelt kapni. A baranyai városnak egykor 31 ezer lakója volt, ám amióta bezárt a szénbánya, a lélekszám csökken, immár csak 24 ezren élnek ott. A városban több mint ezer lakás üresen áll, a 2-3 szobás panelok így 2-3 millióért megvehetők.

Az arabok lakásvásárlásait egy kuvaiti tulajdonú, pécsi bejegyzésű cég intézi. A tavaly létrehozott kft. is birtokol néhány lakást Komlón. Az ügyvezető későbbre ígért választ arra, hogy miért kedvelték meg az arabok a komlói lakásokat, de annyit elárult, hogy az olcsóság volt a vonzó, emellett a környék hegyei és erdői tetszettek meg nekik. Az arab tulajdonosok arra használják komlói lakásukat, hogy onnan utazzanak a közeli gyógyfürdőkbe, Budapestre, Bécsbe és az Adriára. Az arab lakástulajdonosokkal szomszédjaik alig találkoztak eddig, megfigyeléseik szerint az új lakók egy-két hetet töltöttek Komlón.

A lakótársak is csak találgatják a közel-keletiek jövetelének okát. Ugyanakkor már a nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy az egykori bányászvárosban feltűnően sok lakást vásároltak meg arab országok polgárai. A párizsi merényletek után a hivatal szakemberei kérdezősködtek is az arab paneltulajdonosokról az egyik lakásszövetkezetnél és a szomszédoknál. A hivatal érdeklődése után a komlóiak arra gondolnak, hogy a nyomozók azt vizsgálták, a lakások szolgálhattak-e terroristabázisként. A jelek arra utalnak, hogy nem, ám ettől még az arabok Komlót célba vevő lakásvásárlási kedve megmagyarázhatatlan a helybélieknek.

Forrás: TheNews

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Luxus lesz a jogsi! Egy átlagos vagy nem jó tanulónak, akár 350-400 ezer Ft-ba is kerülhet! – Egyre kevesebb a tanuló

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki vezetői engedélyt szeretne A jogosítvány megszerzése eddig sem volt olcsó mulatság, hiszen...

Fulladás

Niedermüllerék hűségesküt tettek az amerikai nagykövetnek – adta hírül a PestiSrácok.hu. Ahogyan elnézem ezt a fényképet, ezt a tülekedést, amint...

Elindult a határ felé Putyin nukleáris fegyvereket szállító tehervonata – Sokkoló üzenet a Nyugatnak

Az orosz nukleáris katonai vonat mozgásban van, vélhetőleg azért, hogy Oroszország figyelmeztesse a Nyugatot: Putyin kész eszkalálni ukrajnai...

Erről dönt ma a kormány: szóba került a tanársztrájk és a pedagógusok béremelése is – indul a feszültség a Parlamentben

Tárgyal és határoz is a kormány normakontroll-javaslatáról kedden az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz négy, az Európai Bizottsággal...