13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságMi jöhet még? 30-40 százalékkal emelkedik a közös költség

Mi jöhet még? 30-40 százalékkal emelkedik a közös költség

Az energiaválság 2023-ban eléri a társasházakat is, idén áremelésre, közös költség növekedésre számíthatnak a lakók. Kérdéseinkre Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke válaszolt

– írja a Blikk.hu

Egyes társasházakban több, mint 70 százalékos emeléssel is számolhatnak az ottlakók, mennyi pluszt jelenthet ez lakásonként?

– A hangsúly az egyesen van, tehát ez nem egy átlagos szám. Azt gondolom, 30-40 százaléknál nagyobb emelés nem lesz, mert nincs rá szükség. Ez körülbelül 300-3500 forintot jelenthet pluszban. Természetesen előfordulhat, hogy a társasháznak házközponti fűtése van, az épület régi, a hőszigetelése rossz, a kazánja pedig 20 éves, ebben az esetben a fogyasztás túllépi a támogatott keretet. Nagyobb probléma, hogy megszűnt a KATA, már máshogyan adóznak, ezáltal legalább 20-30 százalékkal megnőttek a vállalkozási díjak, gondolok ezalatt a takarításra, a karbantartásra, a felújítási- és javítási munkákra.

Milyen felszereltséggel bírnak azok a társasházak, ahol a legmagasabbak a költségek, milyen berendezések nyomják fel az árakat?

– Ilyenek az újépítésű társasházak, ahol rengeteg gépészet van. Van bennük lift, tűzoltós, szén-monoxid, valamint légcserélő-rendszer. Egy vadiúj építésű, 60 lakásos társasháznak nagy az energiafogyasztása, és bár költséges, mégis azt gondolom, mindig olcsóbb, mintha egy rossz kazán működne. A közösköltség a duplája is lehet egy másik társasházhoz képest, hozzáteszem, a lakhatás színvonala is a többszöröse.

A legfrissebb hírek itt!

Mi lesz azokkal akik már nem tudják kigazdálkodni a megemelt költséget?

– Szeretnék eloszlatni egy tévhitet: a társasházakban a tulajdonosok korrektül fizetnek. Egy jól működő, következetes, behajtással foglalkozó közös képviselet mellett ez nem okoz gondot. Az idősek fizetnek a legkorrektebben, a középréteg szintén, a vállalkozó rétegnek már inkább esetleges, szakaszos a számlakiegyenlítése. Azokkal van gond inkább, akik valamiért nem akarnak fizetni. Általában a külföldiek szoktak nagyobb tartozásokat felhalmozni, és a bérbeadók is hajlamosak erre.

Hogyan lenne csökkenthető a közösköltség, milyen praktikákkal?

– Most már sehogy. Az elmúlt évek azzal teltek, hogy mindig minimalizáltunk mindent. Hozzáteszem, a minimalizálás általában állagromlással jár. El lehet engedni a közös költséget, de akkor nem lesz szemétszállítás, kikapcsoljuk a liftet, de ez így nyilván nem megy. Ez már az életkörülmények romlását jelentené, hiszen hogy jutna fel például egy idős beteg ember a tizedikre?

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem