Home Főhírek Külföld Mi áll Putyin rejtélyes kéztartása mögött?

Mi áll Putyin rejtélyes kéztartása mögött?

forrás: M1 – Ma reggel

Vlagyimir Putyin nincs rossz formában, mégis az orosz elnök a számokra már nem annyira emlékszik, noha régebben neki KGB-s memóriája volt, megjegyzett mindent és fújta a számokat – jelentette ki Kun Miklós történész az M1 Aktuális című műsorában.

A szakember az elnök évértékelőjéről elmondta, hogy az ugyan három és fél órás volt, de Putyin mondott már ennél hosszabb beszédet is, 2012-ben például 4 óra 20 percig szónokolt.

Úgy vélte: beszédében az orosz elnök sok marginális, kevésbé fontos elemre kitért, és többet kellett volna beszélnie a gazdaságról. Néha póriasan fejezte ki magát, de a „sokéves átlagnál sokkal több idegen kifejezést használt” – fogalmazott Kun Miklós.

Clipboard1214-1024x576

Kitért arra is, hogy a sajtó sokat cikkezett Vlagyimir Putyin jellegzetes kéztartásáról, járásáról. Miközben mindenféle betegséget – a többi közt Parkinson-kórt – valószínűsítettek, egy holland tényfeltáró újságíró felfigyelt arra, hogy a Putyin által kinevezett gazdasági topvezetők, akik egykor szintén KGB-sek voltak, ugyanígy járnak. „Ez nem egy járvány, ők, mint KGB-sek, hajdan úgy tanulták, hogy a pisztolyhoz így kell odakapni” – magyarázta a történész.

Putyin évértékelője

Vlagyimir Putyin nem tud együttműködni a török vezetéssel – ezt évértékelő beszédében fejtette ki. Az orosz elnök azt is mondta: szerinte a törököknek kár volt azzal próbálkozniuk, hogy szívességet tegyenek az amerikaiaknak, mert Washingtont is kényelmetlen helyzetbe hozták.

Putyin ellenséges lépésnek nevezte a vadászgép lelövését, és kijelentette: „Talán a török vezetésben valaki úgy döntött, hogy megnyalja az amerikaiakat egy bizonyos helyen.”

A kétoldalú állami kapcsolatok szintjén nem látok lehetőséget arra, hogy a kapcsolataink javuljanak.” – tette hozzá az orosz államfő.


Vlagyimir Putyin orosz elnök év végi sajtóértekezletét tartja Moszkvában. (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Az orosz államfő kifejtette, hogy a válságot kizárólag politikai eszközökkel lehet rendezni, és Moszkva sosem fog beleegyezni abba, hogy külső erő döntse el, ki vezesse Szíriát. Az orosz elnök szerint az Iszlám Állam csak álcaként használja a vallást, valójában az illegális olajkereskedelmet igyekszik leplezni.

Hatalmas, ipari méretű olajcsempészet vetette meg a lábát a térségben. Azért, hogy ezt megvédjék, katonai erő kell. Nagyon kényelmes helyzet, hogy valaki az iszlám szlogenek mögé rejtőzve érvényesítse a gazdasági érdekeit – fejtette ki.

Vlagyimir Putyin több, mint háromórás évértékelő beszéde, amelyet csaknem 1400 újságíró előtt tartott, több szokatlan témát is érintett, a többi között a családját is, amelyről nem szokott beszélni.

 

Exit mobile version
Megszakítás