Minden ember hordoz magában egy állati ösztönt, egy szimbolikus erőt, ami a természettel és az ösztönvilágunkkal köt össze. A totemállat tulajdonképpen egy metafora, ami megmutatja, hogyan működsz, és milyen tulajdonságaid erőteljesek. Vajon születési hónapod szerint melyik a te totemállatod?
Mit szimbolizálnak a totemállatok?
A totemállatok ezt az ősi, ösztönös kapcsolatot testesítik meg: nem parancsolnak, nem kérkednek, csak emlékeztetnek rá, hogy valahol mélyen mind ugyanabból a természetből vagyunk összegyúrva, és tudunk ösztönösen cselekedni.
Az emberi közösségek ősidők óta az állatok mozgásából, viselkedéséből olvasták ki a saját mintáikat. A farkas például a lojalitást, a kígyó a megújulást, a bagoly pedig a látást jelképezi.
Fontos megérteni, hogy minden hónaphoz egy állat társul, amely a születésünk pillanatához kapcsolódó energiát, viselkedésmintát és tanulnivalót képvisel. Ahhoz pedig, hogy kapcsolni tudjunk ezekkel az energiákkal elég, ha kicsit nyitottabban figyeljük magunkat.
Ebben a rendszerben a természet nem rajtunk kívül álló díszlet, hanem élő szövetséges. Az állat, amely a hónapodhoz tartozik, nem uralni akar, hanem emlékeztetni arra, hogyan tudsz a saját ritmusodban mozogni. Amikor túlfeszítettnek érzed magad, vagy elveszted a belső iránytűdet, talán csak annyit kell tenned, hogy visszanézel a totemedre.
Az alábbiakban eláruljuk, hogy melyik állat a te totemállatod, és ehhez milyen tulajdonságok tartoznak. Mutatjuk is, melyek ezek!
Vajon neked melyik a totemállatod születési hónapod szerint?

Január – Lúd
Ambíció, kitartás, fáradhatatlan lendület, ez jellemzi a január szülötteit. A lúdban az a csodás, hogy nem ismeri a feladást. Mindig tudja, hova tart, és oda is ér. Téged is ez a célratörő, szívós energia jellemez.

Február – Vidra
A vidra a kreatív káosz gyermeke. Ösztönös, játékos, és minden helyzetből képes valami újat teremteni. Te akkor vagy elemedben, ha nem kell merev szabályokhoz igazodnod. A humorod és kíváncsiságod egyszerre fegyver és védelem – pont, mint a vidrának a víz.

Március – Farkas
A farkas egyszerre magányos és mélyen közösségi lény. Intuitív, védelmező és félelmetesen hűséges. Ha márciusban születtél, benned lakozik ez az ellentmondás: szeretsz vezetni, de csak akkor, ha érzed, hogy a csapatod szívből követ. A farkas ösztöne sosem csal – csak az ember hajlamos túlgondolni.

Április – Sólyom
A sólyom a levegő királya: gyors, éleslátású, mindig előbb észrevesz mindent, mint mások. Benned ez a stratégiai éleslátás él. Néha túlságosan is a magasban jársz, de legalább nem ragadsz bele az apróságokba. A világ akkor lesz tisztább, ha a te szemeddel nézzük.

Május – Hód
A hód az építőmester. Precíz, szívós, és addig alakítja a környezetét, míg otthont nem teremt benne. Te is ilyen vagy: ha valamit a fejedbe veszel, abból struktúra lesz. A kreativitásod nem légvár, hanem tervrajz.

Június – Szarvas
A szarvasban a finomság és az éberség találkozik. Könnyed, de nem felszínes. Te is így mozogsz a világban: hallod, amit más nem, és megérzed, ha valaki bajban van. Az érzékenységed nem gyengeség: az a radarrendszered.

Július – Fakopáncs
A fakopáncs nem a látványos hős, de ő az, aki addig dolgozik, amíg áttör. Ha júliusban születtél, a kitartás és az aprólékosság az erőd. Az emberek gyakran nem értik, miért ragaszkodsz a részletekhez, de pont ez a makacsság formálja a világot.

Augusztus – Lazac
A lazac árral szemben úszik. Nem dacból, hanem mert tudja, honnan jött és hová tart. Ha augusztusi vagy, benned is ez a belső iránytű él. Az intuíciód nem hibázik, csak néha te nem hallgatsz rá. Talán ideje lenne.

Szeptember – Barna medve
A medve az erő és a csend mestere. Kívül hatalmas, belül bölcs. Te azok közé tartozol, akik nem beszélnek feleslegesen, de amikor megszólalsz, annak súlya van. Néha visszahúzódsz a saját barlangodba, ez nem gyengeség, hanem regenerálódás.

Október – Holló
A holló az átváltozás és az intuíció mestere. Látja a láthatatlant, érzi a kimondatlant. Ha októberben születtél, valószínűleg nem ijedsz meg a sötétebb oldaltól sem, mert tudod, ott is van igazság. Te a változás nagykövete vagy, akár akarod, akár nem.

November – Kígyó
A kígyó a megújulás szimbóluma. Leteperi, majd levedli a régit, hogy új testben, új tudással szülessen újjá. Te is képes vagy erre: elengeded, ami nem szolgál, és valami frissebbet teremtesz helyette. Ha valami véget ér, te már a következő fejezetet írod.

December – Bagoly
A bagoly éjjeli látó. Az ő bölcsessége nem a könyvekből, hanem a csendből származik. Decemberi szülöttként különös érzéked van arra, hogy meglásd az összefüggéseket, amit mások észre sem vesznek. Néha titokzatosnak tartanak – pedig te csak figyelsz.

