Lehetünk gazdagok vagy szegények, műveltek vagy írástudatlanok, szépek vagy kevésbé vonzók, erősek vagy gyengék; az élet hatalmas iskola, ahol gyakran egyedül az élményeinken keresztül levont tanulságoknak köszönhetően léphetünk a tudatosság magasabb fokozataira. Ha arra számítunk, hogy az élet és a kapcsolatok majd könnyűek lesznek, akkor elkerülhetetlen csalódás vár ránk. Ha elfogadjuk, hogy az élet nem mindig olyan, amilyennek szeretnénk, de ettől még tökéletes, akkor sokkal inkább el tudjuk majd fogadni a kihívásokat, amelyeket ajánl. Ami szerintünk „rendben” van, az lehet, hogy nem is úgy van.
Ha ragaszkodunk ehhez az elképzelésünkhöz, az csak nehézséget és fájdalmat okoz. Jason elhagyta Mirandát. Két gyerekük van. Jason, a nő felfogása szerint, hibázott. A férfinak bűntudata van, amiért elment, de annyira kibírhatatlan volt számára ez a kapcsolat, hogy ez valódi fizikai (és az életét fenyegető) megbetegedést okozott neki. A házassági tanácsadástól sem lett jobb a helyzet. Igaza volt a férfinak, vagy sem? És mi van akkor, ha egyik sem? Mi van akkor, ha pusztán energia-táncot jártak, amint a lelkük próbálta egyensúlyba hozni őket? Minél jobban ragaszkodik Miranda ahhoz, hogy Jason „helytelenül” cselekedett, ő pedig „helyesen”, annál tovább fog neki fájni, annál tovább tart a haragja, és annál tovább fog szenvedni emiatt.
A kapcsolatod azért van, hogy megmérettess. A segítségével dolgozhatsz a problémáidon és megtanulhatod szeretni magad, és ezzel párhuzamosan szeretni a másikat is. Ha elutasítod az itt megtanulható leckét – ha arra számíthatsz, hogy érettségizhetsz, mielőtt elvégzed az első osztályt -, csalódás, zavarodottság és kiábrándultság vár rád.
Ha azonban elfogadod a kihívást, és megérted, hogy minden csúcsot újabb völgy követ, és elhiszed, hogy a könnyebb út egyáltalán nem könnyíti meg a személyes fejlődésedet, akkor mélyen legbelül bátorságra lelhetsz, és elkezdhetsz foglalkozni a problémáiddal ahelyett, hogy kerülnéd őket, vagy egyre lejjebb csúsznál amiatt, hogy csak ujjal mutogatsz és másokat hibáztatsz. Nem lesz könnyű. Ha az lenne, mindannyian mindig áldott, harmonikus kapcsolatokban élnénk – de ez csak keveseknek adatik meg. Fogadd el, hogy tanulni jöttél ide. A fejlődés nem nyápicoknak való! Minden bizonnyal te is több szeretetet, több meghittségét, több elfogadást szeretnél. A gond az, hogy mindannyian szeretnénk mindezt csak úgy megkapni a másiktól (és ők közben valószínűleg pontosan ugyanígy éreznek). Ahogy Gandhi mondta: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”
Egy házassági tanácsadó mikor egy kapcsolatból az egyik féllel találkozott, és az ő oldaláról hallotta a történetet, nehéz volt nem elhinnie, hogy az adott félnek teljesen igaza van. Amikor azonban a másikkal beszélt, bár ugyanazt a történetet hallgatta, az most egy teljesen eltérő perspektívából bontakozott ki előtte. Es akkor megértette, hogy egyik sem volt az Igazság, csak az adott szemszögből nézve volt igaz.
Ahogy Pál mondja a Korinthusbeliekhez írt első levelében: „Mert most tükör által homályosan látunk…” Más szóval, a nézőpontunkat beszínezik vagy „megrontják” az élettapasztalataink. Minél tisztábbá válunk, annál tisztább lesz a nézőpontunk is. Ebből is láthatjuk, hogy a világ visszatükröződik felénk, és ezt a tükröt aztán a saját élményeink homályosítják el, színezik meg.
Ha felismerted, hogy az univerzum egyetlen hatalmas, egyensúlyra törekvő mechanizmus, az ellentétek egyetlen paradoxonja, akkor elkezdhetsz a dualitáson dolgozni. Kezdd a saját projekcióid azonosításával; nézd meg, honnan jönnek, és dolgozz az átalakításukon. Ha a kritikus Szülő bujkál benned, nézd meg, milyen ősi forrásból származhat. Hagyd el az ítélkezést! Ez csak bűntudathoz vezet, amely a múlthoz köt. Az az igazság, hogy mindannyiunknak megvan a maga sötét oldala – azok a tulajdonságaink, amelyeket nem találunk kellemesnek. Ha kikerüljük és megpróbáljuk elfojtani őket, azzal csak erősödnek. Ha elismerjük és elfogadjuk a létezésüket, akkor kihozhatjuk őket a sötétből a fényre, és ezáltal felemelhetjük őket.
forrás: delina
